Újpest: a klub közleményben utasítja el a német Bild vádjait

2009.11.21. 21:49
Címkék
Az Újpest FC vezetősége a klub honlapján közleményben reagált a német Bild című lapban megjelent vádakra, miszerint a lila-fehér egyesület is érintett az európai megvesztegetési botrányban.

Az Újpest FC honlapján megjelent reakciót az alábbiakban olvashatják.

Miután az Újpest FC-t egy német bulvárlap mindenféle konkrétum nélkül, a korrekt újságírás szabályait felrúgva „belekeverte” az úgynevezett nemzetközi, 200 labdarúgó-mérkőzést érintő fogadási botrányba, klubunk hivatalos közleményben kénytelen elhatárolódni magától az ügytől, és a német sajtótermék eljárásától.

Az Újpest FC közleménye:

„Kijelentjük, hogy az Újpest FC, mint klub semmilyen szinten nem kapcsolható össze az úgynevezett nemzetközi fogadási botránnyal, továbbá a mérkőzések manipulálásával.

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy egyetlen magyar mérkőzést nem neveztek meg konkrétan, így jelenleg még az sem állítható, hogy olyan mérkőzés is a vizsgálat tárgyát képezi, amelynek az Újpest FC volt az egyik résztvevője. Az eddigi médiahíradások nyomán csak annyit tudunk megállapítani, hogy nem klub- és bajnokság-specifikus ügyről van szó, mivel a hírek szerint UEFA által rendezett mérkőzések és játékvezetők is érintettek. Miután klubunkhoz semmiféle hivatalos értesítés nem érkezett, érdemi reakció az Újpest FC-től nem is várható.

Amíg érdemi, tényszerű információ a vizsgált, állítólagosan magyar érdekeltségű mérkőzésekkel kapcsolatban nem lát napvilágot, klubunk nem kíván többet a német bulvárlap híreszteléseivel foglalkozni. Amennyiben klubunk hivatalos felkérést kap az ügyben annak tisztázására, készek vagyunk együttműködni az európai és a magyar szövetséggel, illetve az illetékes hatóságokkal.

Az Újpest FC célja természetesen nem is lehet más, mint a játék tisztaságának megőrzése és a sport szellemiségének tiszteletben tartása. Ezúton kívánunk elhatárolódni a német bulvárlap eljárásától – amellyel kapcsolatos jogi lépések megtételéről később döntünk –, és arra kérünk mindenkit, hogy ne legyen partner klubunk nevének besározásában.”

A Bild vádjairól itt olvashatja cikkünket.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
4 perce

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
14 perce

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
16 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
19 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
36 perce

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
37 perce

Női kosár Eb-selejtező: Gáspár Dávid szeretné, ha idegenben karakteresebbek lennének a szlovénok

Kosárlabda
50 perce

Erling Haaland is befektet az új sakkvilágbajnokságba

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik