Fradi-botrány: fegyelmi eljárás indult két rendőri vezető ellen

2009.11.03. 14:41
Címkék
Fegyelmi eljárást indított Budapest rendőrfőkapitánya két rendőri vezető ellen a múlt szombati Ferencváros–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen történtek kapcsán – jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszter – az ügyben elrendelt belső rendőri vizsgálat eredményére hivatkozva – azt mondta: a rendőrség megfelelő létszámban biztosította a mérkőzést, az előkészítés során helyesen járt el, jól kezelte a megvadult tömeget, de azok az intézkedések hiányoztak, amelyek a rendzavarásban részt vevők helyszíni felderítéséhez, előállításához kellettek volna.

Draskovics Tibor hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy azok, akik ott súlyos bűncselekményeket elkövettek, megúszhatnák ezt. A rendelkezésre álló videofelvételek alapján jól látszik, kik gyújtották fel a széksorokat, kik dobáltak ezt-azt a pályára és a rendőrökre. A rendőrök a következő „didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni és invitálják meg hosszabb beszélgetésre azokat, akik ott nem bírtak magukkal" – tette hozzá.

A miniszter beszélt arról is, a rendőrségnek szeptember óta jogszabályi felhatalmazása van arra, hogy megtiltsa egy futballmérkőzés megtartását, ha ezt szükségesnek látja. Felhívta a figyelmet arra: a következő Ferencváros-meccs szerdán lesz, s „a rendőrség komolyan mérlegelni fogja, hogy a szombati tapasztalatok alapján megvannak-e a rendezvény megtartásának feltételei."

Arra a kérdésre, hogy döntött-e már erről a rendőrség, Draskovics Tibor azt mondta: nem tudja, elképzelhető, hogy a rendőrség - amelynek ebben az ügyben hatásköre van - már határozott.

Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte: szerinte annál nagyobb büntetés, hogy egy meccset nem lehet megtartani, kevés van.

Az ügyben felállított nyomozócsoporttal kapcsolatban Draskovics Tibor emlékeztetett arra: kezdeményezésére úgy módosult a büntető törvénykönyv, hogy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetőek azok, akik egy tömegrendezvényen csoportosan követnek el a garázdaságot. Mint hozzátette, az ötéves szabadságvesztés elvileg lehetővé teszi a titkosszolgálati eszközök törvényes alkalmazását, de nem tiszte tudni azt, hogy a rendőrség a konkrét ügyben milyen eszközöket használ.

Kiemelte, megköveteli a rendőrségtől, hogy minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel derítse fel, kik ezek az emberek - ha vannak ilyenek -, kik a felbujtóik és állítsa őket bíróság elé. Közlése szerint nem véletlen, hogy a BRFK-n belül a szervezett bűnözéssel foglalkozó részleg kapta ezt a megbízást, mert az a feltételezés, hogy komoly szervezőmunka áll ezeknek az akcióknak a hátterében.   

A miniszter úgy fogalmazott: rendet fognak tartani a stadionokban is, a sporttörvény módosítása ehhez minden jogszabályi feltételt biztosít.

„Ha Orbán Viktornak vannak új javaslatai, természetesen azokat is készséggel befogadjuk, ő ismert futballszakértő" - közölte a miniszter, aki ehhez hozzáfűzte: úgy látják, hogy a jogi eszközök rendelkezésre állnak.

Draskovics Tibor szerint a szervezőkön a felelősség: aki sporteseményt szervez, annak gondoskodnia kell az esemény biztonságáról.

„Az nem megy, hogy az adófizetők finanszírozzák azt, hogy például egy ilyen Fradi-meccs esetében majdnem ezer rendőr dolgozik ott és kockáztatja az életét azért, mert néhányan nem bírnak magukkal" - mondta a miniszter.

 

Legfrissebb hírek

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
6 perce

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
17 perce

Micsoda bátorság! – védelmébe vette a brazil bírót az internetes nyelvoktató oldal

Foci vb 2026
18 perce

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
23 perce

Vitinha meglepődött Cristiano Ronaldo fittségén

Foci vb 2026
24 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
35 perce

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
42 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik