Mezey György agresszív támadófutballt vár

2009.10.18. 14:46
Címkék
A labdarúgó Soproni Liga 11. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az MTK a listavezető Videotont fogadja. Mezey György, a vendégek szakvezetője a Hidegkuti-stadionban is agresszív támadójátékot vár csapatától, míg az MTK-t irányító Garami József amiatt kesereg, hogy ma még nem számíthat az U20-as vb-ről hazatérő Szekeres Adriánra és Gosztonyi Andrásra.

 

Az MTK ezúttal is agresszív játékra számíthat Farkas Balázséktól (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Az MTK ezúttal is agresszív játékra számíthat Farkas Balázséktól (Fotó: Németh Ferenc, archív)

„Nyilvánvalóan az eddigi szereplés ad némi útmutatást az elkövetkezendő mérkőzésekre vonatkozóan, hiszen nagyon rövid időtől eltekintve végig a tabella élén álltunk" – nyilatkozta klubja honlapjának az MTK elleni mai találkozó előtt Mezey György, a Videoton szakvezetője.

„A hátralévő összecsapásoktól mindenképpen azt várom, hogy pozitív mérleggel jöjjünk ki belőlük. Ez alapvető kötelessége egy élen végezni akaró csapatnak. Ugyanolyan célokkal, utasításokkal és közös szándékkal lépnek pályára a játékosok a hátralévő meccseken, mint eddig. A passzív, visszahúzódó foci nem vezet eredményre, pláne nem idegenben, márpedig ahhoz, hogy az élen végezzünk, hozni kell az idegenbeli találkozókat is. Szilárdan védekező, de támadó, agresszív csapatot kell alkotnunk" – tette hozzá a vezetőedző.

A Videoton a tavasszal 4–0-ra nyert az MTK vendégeként, de most sérülés miatt hiányzik az akkor három gólt szerző montenegrói Goran Vujovics. Rajta kívül Farkas II Balázs és Elek Ákos bajlódik sérüléssel.

Az MTK-t irányító Garami József számára Bonifert Péter, Szatmári Zoltán Kanta József (mindhárman sérültek), Rodenbücher István (eltiltás), Gosztonyi András és Szekeres Adrián (tegnap tértek haza Egyiptomból) hiányzása okoz problémát.

„Nagyon örülök az U20-as válogatott sikerének, öröm volt látni azt a kilenc játékost, aki akadémiánkon nevelkedett, ebből a munkából az MTK alaposan kivette a részét – nyilatkozta a mai mérkőzés előtt Garami József. – Most persze az egyik szemem nevet, a másik pedig sír, mert Adriánt és Andrást nem állíthatom csatasorba. Vannak nehézségeink, ráadásul a Videoton érkezik hozzánk, amelynek a magyar bajnokságban az egyik legjobb a játékosanyaga. Ennek ellenére hazai pályán abban bízom, hogy jó eredményt érünk el a listavezető ellen."

 

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC1071226–15+11 22
2. Győri ETO FC1062216–8+8 20
3. Újpest FC1162318–13+5 20
4. DVSC-TEVA861118–10+8 19
5. Lombard Pápa Termál FC116516–13+3 18
6. MTK Budapest952215–9+6 17
7. Vasas1151518–26–8 16
8. ZTE FC1042414–18–4 14
9. Paksi FC1142511–15–4 14
10. Kaposvári Rákóczi1133514–17–3 12
11. Szombathelyi Haladás1133519–24–5 12
12. Kecskeméti TE-ERECO1132621–26–5 11
13. Ferencvárosi TC1024414–15–1 10
14. Nyíregyháza Spartacus1124518–20–2 10
15. Budapest Honvéd1023513–18–5 9
16. Diósgyőri VTK1122714–18–4 8

 

Legfrissebb hírek

A dél-amerikai szövetség elnöke támogatja az újabb létszámemelést a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
15 perce

Silye Erik a Panathinaikosz ellen nem szeretne belefutni a késbe

Európa-konferencialiga
17 perce

Udvardy is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
24 perce

Antonelli 45 pontos előnnyel, csúcsformában érkezik a Magyar Nagydíjra

F1
31 perce

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
36 perce

A rendőrség nyomozást indított a Fradiváros ügyében

Labdarúgó NB I
43 perce

Völgyi Péter: Óriási harcot várok a csapatba kerülésért

Kosárlabda
1 órája

Messi nélkül tértek haza, de a foghíjas argentin delegációt is vörös szőnyeg fogadta

Foci vb 2026
1 órája