MTK: Garami Józsefék is elkezdték a felkészülést

Vágólapra másolva!
2009.06.18. 21:07
Sokáig nem pihenhettek az MTK futballistái, ugyanis rövid szabadságot követően a csapat megkezdte a felkészülést a 2009–2010-es szezonra, négy régi-új arccal. Garami József három edzést tervez erre a hétre.
„Az első gyakorlások rávezető tréningek lesznek – számolt be a részletekről az mtkhungaria.hu-nak a szakmai igazgató. – Délelőtt elkezdtük a munkát, a bemelegítés után kedvcsinálóként játékkal folytattuk, majd egy kis futás szerepelt a programban. Az edzésen minden játékosunk megjelent, Pintér Ádám és Gosztonyi András teljes intenzitással tudott edzeni, és örömteli, hogy már csaknem száz százalékig be tudott kapcsolódni Pál András is. Szekeres Adrián és Vadnai Dániel technikai jellegű gyakorlatokat végzett. Kanta József két hét múlva megy felülvizsgálatra, addig rehabilitációs edzésekkel készül a visszatérésre. Urbán Gábor a térdét fájlalta, így ő kiegészítő edzésmunkán van túl.” Garami József beszélt a keret várható alakulásáról is: „Ezen és a jövő héten várhatóan kialakul az a keret, amellyel neki tudunk vágni a következő bajnokságnak. A mostani keretből még két-három játékos távozása várható. Csütörtök délelőtt már velünk edzett Hegedűs Lajos, Szántai Levente, Sütő László és Bonifert Péter, keretünk kialakításánál őket is számításba vesszük” – tette hozzá Garami.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik