MTK: Végh Zoltán Újpestre készül, Lambulics is távozhat

Vágólapra másolva!
2009.06.04. 11:44
Noha egyre többször hallani hírt arról, súlyos anyagi gondokkal küzd a labdarúgó Soproni Ligában szereplő MTK Budapest, arról szó sincs, hogy a csapat ne indulna el a legjobbak között. A szakmai munka irányítása továbbra is Garami József feladata marad, ugyanakkor a szakembernek a kapus Végh Zoltán és a védő Mladen Lambulics játékáról szinte bizonyosan le kell mondania.
A lejárt szerződésű futballisták közül a jobb oldali védőként bevethető Marko Radulovicstól már elköszöntek az MTK-nál, a sérült Bajúsz Endrével még egyeztetnek, és bár a kapus Szatmári Zoltán június 18-án a Hungária körúton kezdi a felkészülést, az ő sorsa is bizonytalan. A fejtörést azonban aligha ők jelentik – Végh Zoltán és Mladen Lambulics esetleges távozásáról van szó. A két labdarúgóról Domonyai László, az MTK Budapest Zrt. vezérigazgatója azt mondta, éppúgy lejárt a szerződésük, mint tavaly vagy tavalyelőtt, és beszélgetnek velük a jövővel kapcsolatban. A Nemzeti Sport úgy tudja – és ezt a szerb védő is megerősítette –, hogy Lambulics semmiképpen sem marad az MTK-nál, és szinte biztos, hogy Végh Zoltán is eligazol. Sorsa napokon belül eldőlhet, a hírek szerint Újpesten folytatja pályafutását.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik