ZTE FC: az elnök a játékvezetőt bírálja a tegnapi vereség után

Vágólapra másolva!
2009.04.29. 14:22
Címkék
A labdarúgó Soproni Ligában a Zalaegerszeg tegnap hazai pályán 7–2-re kikapott a Győrtől. A vereség után a zalaiak elnöke, Nagy Ferenc Szabó Sándor játékvezetőt bírálta.
„Sohasem szoktam felszólalni a mérkőzés utáni sajtótájékoztatókon, de most nem tudok elmenni szó nélkül a játékvezetés mellett” – kezdte a Győr elleni bajnokit követő nyilatkozatát Nagy Ferenc.„A Vasas elleni meccsen Kocsárdi Gergely kiállítását tartottam túl szigorúnak, ezúttal pedig Matej Miljatovic piros lapját éreztem jogtalannak, mert nem utolsó emberként szabálytalankodott. Ráadásul az első félidő végén Bajzát lekönyökölte Varga Róbertet, akit az eset után kórházba kellett szállítani, de a csatár még csak szóbeli figyelmeztetést sem kapott a játékvezetőtől” – fogalmazott az elnök.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik