Haladás: nyereséggel zárult az Arsenal szombathelyi fellépése

2008.07.24. 10:01
Címkék
Anyagilag pozitívan zárta a Haladás az Arsenal szombathelyi vendégjárását: noha a jegybevételből kellett fedezni az angolok fellépti díját és a rendezői költségeket, a kötelező kiadások után is maradt pénz a kasszában. A néhány milliós tiszta bevételt az Illés Akadémia alapítványa kapja meg.
Több szempontból is sikert könyvelhet el a szombathelyi vezetőség: amellett, hogy a Haladás–Arsenal (1–1) mérkőzésre zsúfolt lelátók előtt került sor, a hírek szerint anyagilag is gyümölcsöző volt az angol sztárcsapat vendégjátéka. Ugyan sem az angol, sem a magyar oldal – a szerződésben meghatározott titoktartásra hivatkozva – nem árulja el, hogy az illetékesek milyen feltételekkel kötötték a megállapodást, információnk szerint a vendégek a kialkudott fellépti díj mellett a jegybevételből is részesültek.Jutott és maradt belőle a házigazdáknak is: úgy tudjuk, a jegybevételből körülbelül 85 millió forint ütötte a szombathelyiek markát, ebből fedezik a vendégek fellépti díját, továbbá átutalják a szerződésben rögzített összegeket. A maradékból a klubvezetőknek ki kell fizetniük a rendezői költségeket, a takarítást és a szemételszállítást, ám néhány millió még így is marad a kasszában.Tóth Miklós klubvezető arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy az összegzés most történik, pontos adatokkal ma délután vagy holnap tudnak szolgálni.
Legfrissebb hírek

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
9 perce

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
37 perce

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
1 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
1 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
2 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik