Felkészülés: Huszák Tamás sípcsontvédőjét eltörte a védő

2007.07.15. 09:01
Címkék
Diósgyőrben tágasabb lett az öltöző, ugyanis a hét végére eltűntek a francia és román próbajátékosok. Egyedül a huszonegy esztendős argentin középpályás, Gaston Gamboa maradt, vele kapcsolatban azonban mielőbb tisztázni kell, kér-e érte nevelési költségtérítést előző klubja.
Pajkos János vezetőedző ezúttal a fiatal Fodor Marcellnek, Rebecsák Szilárdnak és Lipusz Norbertnek is adott bizonyítási lehetőséget, valamint pályára lépett a néhány napja megszerzett Lakatos Béla is.„Fontos, hogy ne sérüljön meg senki, mert akkor nagyon kevesen maradnánk…” – mondta a találkozó előtt a Csank János helyére érkező Pajkos János.Mintha előre érezte volna… Huszák Tamás sípcsontjára ugyanis nagyon durván rátartott Márkus Gyula, a játékosnak még a sípcsontvédője is eltörött, s az előzetes orvosi vélemény szerint hosszabb pihenőre számíthat a fiatal középpályás.A Baktalórántháza elleni találkozón a legutóbbi bajnokságból kieső váci csapattól szerződtetett Köteles László több bravúros védésével igazolta jó formáját, bizonyítva, hogy kitűnő ötlet volt szerződtetése.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

DIÓSGYŐRI VTK – BAKTALÓRÁNTHÁZA 2-0 (1-0)
Diósgyőr, 600 néző. V.: Sipos.
DVTK: Köteles – Lakatos, Vámosi, Hegedüs Gy., Fodor M. (Kállai) – Rebecsák, Vitelki (Huszák, Farkas N.), Katona (Elek), Lipusz, Sipeki – Simon A. (Douva).
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Balogh Z. – Király (Tatai), Szenes, Czerula (Koskovics), Márkus (Nagy Á.) – Kozma A. (Illés), Rakóczi (Marics), Kozma J. (Pálvölgyi), Saliga Z. (Juhász) – Szabó R. (Éles), Saliga U.
Gólszerzők: Simon A., Farkas N.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

DIÓSGYŐRI VTK – BAKTALÓRÁNTHÁZA 2-0 (1-0)
Diósgyőr, 600 néző. V.: Sipos.
DVTK: Köteles – Lakatos, Vámosi, Hegedüs Gy., Fodor M. (Kállai) – Rebecsák, Vitelki (Huszák, Farkas N.), Katona (Elek), Lipusz, Sipeki – Simon A. (Douva).
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Balogh Z. – Király (Tatai), Szenes, Czerula (Koskovics), Márkus (Nagy Á.) – Kozma A. (Illés), Rakóczi (Marics), Kozma J. (Pálvölgyi), Saliga Z. (Juhász) – Szabó R. (Éles), Saliga U.
Gólszerzők: Simon A., Farkas N.
Legfrissebb hírek

Rátalált a boldogság – 70 éves Kovács Attila, a Csepel korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
27 perce

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
43 perce

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
7 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
8 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
8 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik