Rudolf Gergely két találattal mutatkozott be a hajdúságiaknál

Vágólapra másolva!
2007.07.12. 19:44
Címkék
Egy nappal a Honvéd elleni Szuperkupa-döntő első felvonása után ismét pályára lépett a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Debreceni VSC labdarúgócsapata. A Kemecsén rendezett, Nyíregyháza elleni találkozón a Bozsik-stadionban nem szerepelt játékosok kaptak lehetőséget, a francia Nancytól hazatérő Rudolf Gergely duplázott, Kerekes Zsombor is betalált – olvasható a dvsc.hu internetes oldalon.
Szatmári Csaba és Lengyel Roland párharca
Szatmári Csaba és Lengyel Roland párharca
Szatmári Csaba és Lengyel Roland párharca
Szatmári Csaba és Lengyel Roland párharca

A mérkőzésre kilátogató Loki-szurkolók két korábban ismeretlen játékost fedezhettek fel kedvenceik között.

Pályára lépett ugyanis a cívisvárosiak cseh próbajátékosa, Patrik Gedeon, valamint a klub legfrissebb igazolása, a francia élvonalbeli Nancy mezét DVSC-szerelésre váltó Rudolf Gergely is.

A 22 esztendős Rudolf igazán elemében volt a Nyíregyházi Spartacus ellen.

Csupán 55 percet töltött a pályán, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy kétszer is bevegye a nyírségiek kapuját, valamint látványos megmozdulásokkal színezze a játékot.

Az első félidőben a Loki dominált, miután a meddő mezőnyfölény köddé vált és helyzetekben is megmutatkozott a két csapat közti különbség kétszer is kapitulált a Szpari.

Negyvenöt percnyi játék után 2-0-ra vezetett a BL-selejtezőre készülő DVSC.

A térfélcsere után kijött a nyomás alól a nyírségi alakulat, aminek meg is lett az eredménye. Perényi találatával hiába szépített a Nyíregyháza, a túloldalon Kerekes Zsombor is eredményes volt.

A hajrára feltámadtak a nyíregyháziak, de újabb gólt már nem sikerült szerezniük, a játék képe alapján megérdemelten győzött két góllal a magyar bajnok.

FELKÉSZÜLÉSI TALÁLKOZÓ

DVSC TEVA - NYÍREGYHÁZI SPARTACUS 3-1 (2-0)
Kemecse, 500 néző. V: Veres
DVSC: Balogh J. -- Nagy Z., Bíró P. (Lucas, Nagy R.), Szűcs I., Szatmári -- Demjén, Thierry, Gedeon, Czvitkovics -- Kerekes (Zsolnai), Rudolf (Szilágyi P.)
NYÍREGYHÁZA: Máthé (Erdélyi) -- Zaleh (Vukadinovics), Bagoly (Sipos), Ambrusz (Zabos), Cornaci -- Miskolczi (Lippai), Hegedűs, Minczér (Perényi) -- Lippai (Sava) -- Lengyel (Krajncz), Szilágyi N. (Újhegyi)
Gólszerző: Rudolf 2, Kerekes, ill. Perényi
---- G ---- F
Legfrissebb hírek

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
8 perce

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
24 perce

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
55 perce

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
1 órája

Az FTC 41 gólos meccsen szerezte meg harmadik győzelmét a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hét gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
1 órája

Gáspár Dávid hazai győzelemmel mutatkozott be a szlovén női kosárlabda-válogatott kispadján

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik