Férfi kézilabda NB I: a PLER nem tudott ellenállni Dunaújvárosban

2007.05.11. 21:29
Címkék
A Dunaferr fölényes győzelmet aratott a PLER-Airport felett a bronzmérkőzés első összecsapásán Dunaújvárosban.
A végsőkig feszített bajnoki elődöntő a végsőkig elcsigázta a Dunaferr játékosait – azonban Imre Vilmos tanítványainak két nap is elegendő volt a regeneládósára.A bronzcsata első találkozóján legalábbis szinte semmi nem árulkodott erről. Ötletesen, látványosan játszottak a hazuaiak, akik közül az első félidőben különösen Zubai Szabolcs villogott.A vendégek közül a 19. percig egyedül Szabó Péter tudott gólt szerezni, ő négyet is. Helyenként egészen parádés megoldásokkal szórakoztatta közönségét a Dunaferr.A fordulást követően már kevesebb gondot fordítottak védekezésükre a hazaiak, és ezt kihasználták a vendégek. Az átlagosnál semmivel sem durvább mérkőzésen Rév Mátyás csacska szabálytalanságai miatt a 39. percben már harmadszor kapott kisbüntetést, így piros lapot.A hajrában a hazaiaknak még arra is volt figyelmük, hogy két fiatal titánjukkal. Petrovszki Péterrel és Ancsin Gáborral is gólt lövessenek.

BUDAPEST BANK FÉRFI KÉZILABDA NB I

1. MÉRKŐZÉS A 3. HELYÉRT
DUNAFERR SE – PLER-AIRPORT 35–21 (20–7)
Dunaújváros, 700 néző, V: Jancsó, Marczinka
DUNAFERR: STOCHL – IVÁNCSIK 6, ZUBAI 8, Nagy K., GREBENÁR 4, Kukucka 1, Törő 4 (1). Csere: Mikler (kapus), CSÁSZÁR 8 (2), Tóth J. 1, Rosta 1, Kemény, Petrovszki 1 (1), Ancsin 1. Edző: Imre Vilmos
PLER: SZATHMÁRI – Rév 1, Bakos 3, Lendvay 2, Józsa 3, SZABÓ 7 (3), Forgács. Csere: Novák (kapus), Dobó, Balogh, Pál 3, Kocsi, Korsós 2 (2). Edző: Nagy Károly
Az eredmény alakulása: 5. p.: 2–2. 13. p.: 10–3. 21. p.: 15–5. 27. p.: 19–6. 37. p.: 23–10. 42. p.: 27–11. 500. p.: 30–15.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/5
Az egyik csapat három győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Dunaferr javára

Legfrissebb hírek

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
35 perce

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
45 perce

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
1 órája

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
8 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
9 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
9 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik