A 3. forduló zárómérkőzésén két négy pontos csapat találkozott egymással. Négy pont, de micsoda különbség: a Debrecen számára bajnoki címvédőként a BL-ből való kiesés és egy edzőcsere után némileg csalódás, míg az előző bajnokságban kiesett Vasasnak ez remek teljesítmény. Persze a találkozó esélyesének a hazaiak számítottak, akik számára az is külön motivációt jelentett, hogy először ült a csapat kispadján a cseh válogatott korábbi másodedzője, Miroslav Beranek.

Éger góllal búcsúzott a debreceni közönségtől

Éger góllal búcsúzott a debreceni közönségtől
A Loki meg így is könnyedén vezetéshez jutott Halmosi révén a 11. percben. A bekapott góltól egy kicsit jobban felbátorodtak a vendégek is, s ezt követően már egy-két tetszetősebb akciót tőlük is láthattunk.
A hazaiak mintha altattak volna, s mindez olyannyira sikerült nekik, hogy a félidő utolsó negyedórája unalomba fulladt. Szinte megváltást jelentett Arany játékvezető szüntetet jelző sípszava.
Sajnos sokkal pörgősebb játékot a második félidő elején sem láthattunk, noha azért az látszódott, hogy a debreceniek jobban csipkedik magukat. Az igazi fellendülésre azonban közel negyedórát kellett várni, amikor Dzsudzsák és Zsolnai érkezett.

Halmosi találata adta meg az alaphangot
A büntetőt a Lokitól búcsúzó – a spanyol másodosztályba távozik – Éger László értékesítette, s ezzel már valóban megnyugtató előnyhöz jutottak a hazaiak.
Ezt követően is tovább nyomott a Loki, de igazi helyzet nélkül, míg Mészöly Géza hiába próbált cserékkel frissíteni, a fiatal angyalföldi gárda már nem tudott újítani, ekkor mintha már el is fáradtak volna a vendégek.
Az első félidővel ellentétben a második hajrája meglepően pörgősre sikerült, s egy kényszerű cserének köszönhetően alakult ki a végeredmény. Történt, hogy a csereként beállt Zsolnai megsérült, s az őt váltó Virág pályára lépése után egy perccel újabb gólt fejelt, s ezzel már nagyarányúvá vált a hazaiak győzelme, amely azért ilyen arányban kissé túlzottnak mondható.
Ettől függetlenül a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt, s a Loki ezzel a harmadik helyre lépett fel a tabellán, míg az angyalföldiek a tizedik helyre csúsztak vissza.
DEBRECEN-TEVA - VASAS 3-0 (1-0)
Helyszín: Debrecen
Nézőszám: 7000
Játékvezető: Arany Tamás
Asszisztensek: Viszokai László, dr. Varga Zsolt
Gólszerző(k): Halmosi (9.), Éger (11-esből, 66.), Virág (90.)
Csere: Dombi helyett Dzsudzsák (57.), Bogdanovics helyett Zsolnai (62.), zsolnai helyett Virág (89.) ill. Nagy Zs. helyett Skita (67.), Majoros helyett Tandari (72.), Pintér helyett Harnisch (80.)
| DEBRECEN-TEVA | VASAS |
| 24 Csernyánszki | 33 Németh G. |
| 30 Kiss Z. | 27 Balog Zs. |
| 73 Éger | 5 Pandur |
| 16 Komlósi | 21 Tóth A. |
| 4 Leandro | 6 Pintér Z. |
| 7 Dombi | 23 Kincses |
| 22 Bernáth | 8 Németh N. |
| 9 Sándor T. | 28 Unierzyski |
| 28 Halmosi | 10 Majoros |
| 10 Bogdanovics | 11 Lázok |
| 26 Sidibe | 20 Nagy Zs. |
| Vezetőedző: | Vezetőedző: |
| Miroslav Beránek | Mészöly Géza |
| 1. ZTE FC | 3 | 3 | - | - | 8-3 | +5 | 9 |
| 2. Tatabánya FC | 3 | 2 | 1 | - | 8-3 | +5 | 7 |
| 3. Debreceni VSC | 3 | 2 | 1 | - | 5-1 | +4 | 7 |
| 4. MTK Budapest | 3 | 2 | - | 1 | 8-2 | +6 | 6 |
| 5. Diósgyőri VTK | 3 | 2 | - | 1 | 4-4 | 0 | 6 |
| 6. Újpest FC | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-2 | +1 | 4 |
| 7. Győri ETO | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-4 | 0 | 4 |
| 8. Kaposvári RFC | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-3 | 0 | 4 |
| 9. Paksi SE | 3 | 1 | 1 | 1 | 2-3 | -1 | 4 |
| 10. Vasas | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-5 | -2 | 4 |
| 11. FC Sopron | 3 | 1 | - | 2 | 3-7 | -4 | 3 |
| 12. Pécsi MFC | 3 | - | 2 | 1 | 6-7 | -1 | 2 |
| 13. Budapest Honvéd | 3 | - | 2 | 1 | 3-5 | -2 | 2 |
| 14. FC Fehérvár | 3 | - | 1 | 2 | 5-7 | -2 | 1 |
| 15. Dunakanyar-Vác | 3 | - | 1 | 2 | 2-5 | -3 | 1 |
| 16. REAC | 3 | - | 1 | 2 | 2-8 | -6 | 1 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







