Lemondott a Debrecen vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2006.08.07. 22:49
Címkék
Supka Attila a debreceni csapatot 2004 novembere óta irányító szakember hétfő délután bejelentette távozási szándékát, de nem kíván nyilatkozni addig, amíg az utóbbi két évben bajnoki címet szerzett klub vezetői el nem fogadják a leemondását.
Supka Attila felállt a kispadról
Supka Attila felállt a kispadról
Supka Attila felállt a kispadról
Supka Attila felállt a kispadról

Hétfő délután lemondott Supka Attila, a DVSC trénere, így csapat elöljárónak új edző után kell nézniük.

A macedón Rabotnicski elleni hazai 1-1-es döntetelen, illetve az idegenben elszenvedett 4-1-es vereség, amely a Bajnokok Ligája-búcsút jelentette a Loki számára, felszínre hozta a klubon belüli nézetkülönbségeket is.

Szima Gábor, a futballcsapatot működtető részvénytársaság elnöke nyílt kritikát fogalmazott meg Supka Attilával és a szakmai stábbal szemben, bár akkor a szakember menesztésének lehetőségétől kategorikusan elzárkózott.

A vezetőedző viszont ezután már elgondolkodott a folytatáson, és hétfőn a Magyar Rádió debreceni stúdiójának adásában elhangzott interjúban nehezményezte az őt bíráló szavakat.

Az üggyel kapcsolatban az érintettek egyelőre óvatosan nyilatkoztak.

Délután döntetnek Supka sorsáról

Délután dől el a bajnok DVSC-TEVA labdarúgócsapatát irányító Supka Attila sorsa.
A DVSC Futball Szervező Zrt. 17 órára rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze, amely arról dönt, hogy a klub elfogadja-e a tréner lemondását.
„Supka Attila a DVSC-TEVA vezetőedzője írásban benyújtotta felmondását. Az ügyről egyelőre nem tudok többet mondani” – nyilatkozta a késő esti órákban Szilágyi Sándor cégvezető a Nemzeti Sportnak.

Supka Attila a hivatalos értesítés kézhezvételéig, illetve a lemondó nyilatkozat elfogadásáig nem kívánt nyilatkozni.

A tréner két alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot a Debrecennel, tavaly pedig Hajduk Split csapatát 8-0-ásgólkülönbséggel búcsúztatta a Bajnokok Ligája küzdelmeitől.

A DVSC csapata egyébként az új szezonban négy ponttal a tabella hatodik helyén áll egy 2-1-es, Pécs elleni hazai győzelmet, illetve egy paksi gólnélküli döntetlent követően.
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: norvég és ukrán aranyérem Düsseldorfban

Röplabda
2 perce

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
20 perce

NB II: Csákvár–BVSC

Labdarúgó NB II
22 perce

NB II: Ajka–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
22 perce

NB II: Békéscsaba–Szeged

Labdarúgó NB II
24 perce

NB II: Tiszakécske–Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: Honvéd–Budafok

Labdarúgó NB II
39 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
40 perce
Ezek is érdekelhetik