Bár a vezetőség megegyezett vele, mégsem Yago Aguilar Azon lesz a Diósgyőr labdarúgó-csapatának vezetőedzője. A spanyol edző „különösnek” titulálta a neki kínált szerződéstervezetet, így nem jön a csapathoz.

Yago és Sallói egy hónapja egyezett meg

Yago és Sallói egy hónapja egyezett meg
A korábban Grúziában is dolgozó szakember június nyolcadikán állapodott meg Sallói Istvánnal a közös munkáról, ám a felkészülést mégsem vele kezdte meg az élvonalbeli gárda.
A spanyol edző a Diósgyőr hivatalos honlapjának elmondta, hogy „nagyon” különösnek titulálja a neki felkínált szerződés-tervezetet, majd hozzátette:
„Grúziában is folytathatnám a munkát, hiszen az ottaniakkal nagyon jó kapcsolat alakult ki, elégedettek voltak velem, és én is velük. Ezen kívül van egy ajánlatom Egyiptomból is.”
"Teljesen váratlanul ért bennünket a tréner mostani döntése. Én úgy vagyok vele, hogy ha kezet fogok valakivel és az illető a szavát adja valamire, akkor megbízom benne. Úgy látszik, a spanyol trénernél más az erkölcsi mérce, sokáig csak hitegetett bennünket, most pedig világossá vált, hogy többfelé is kacsingatott. Napokon belül összeül a klub tulajdonosi köre, és eldönti, hogy kire bízzuk az együttes irányítását" - nyilatkozott Sallói az MTI-nek.
Az együttes egyelőre Benczés Miklós pályaedző irányításával készül.
Szintén a Diósgyőr együttesével kapcsolatos hír, hogy távozott a csapattól Farkas Norbert, aki Nicosiában folytatja pályafutását.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





