Rákóczi László 80 éves

BUDAI MIKLÓSBUDAI MIKLÓS
2006.02.24. 02:42
Címkék
Az ötvenes évek nagy Honvédja nem elsősorban a védelméről volt híres, noha meglehetősen jól zárt, és kiváló képességű játékosok alkották, mint például Rákóczi László, aki csütörtökön ünnepelte 80. születésnapját. A nagyszerű védő a kispestiek legszebb éveiben a sztárok mellett az egyik legmegbízhatóbb futballistának számított.

Még csak körvonalazódott a világhírű Honvéd, amikor az 1947–1948-as idény derekán Rákóczi bemutatkozott az együttesben és a csapat összeállítása nem sokkal később – fél évtizeden keresztül – úgy kezdődött: Grosics, Rákóczi, Lóránt… Guttmann Béla, a később világhírűvé váló edző adott bizalmat a fiatal védőnek, de utódai – idősebb Puskás Ferenc, majd Kalmár Jenő – is alapemberként számítottak rá.

A Honvéd akkori bekkjeiről gyakran mondogatták, azért ilyen jók, mert a legjobb csatárokkal egy csapatban játszanak, ami persze részben igaz is volt, de azért akadt az ellenfeleknél is nagyszerű gólvágó, mint például Deák Ferenc, Szusza Ferenc, Palotás Péter, Hidegkuti Nándor, Szilágyi Gyula, azaz Rákóczinak a rangadókon (is) minden tudására szüksége volt a klasszisok semlegesítésére. A Honvédban 1957 nyaráig jösszesen 220 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ötszörös bajnokként vonulhatott vissza, a válogatottba azonban csak egyszer került be, 1950 júniusában, a lengyeleket 5:2-re legyőző együttesben játszott, a B-válogatottban viszont többször szerepet kapott.

Ahogy futballistakarrierje egy csapathoz kötődött, edzői pályája során is hűséges maradt: Kispesttől nem messze, Soroksáron, az Egyetértésnél dolgozott, előbb 1969-ben, majd 1972 és 1974 között irányította az együttest.

A csaknem teljes visszavonultságban élő egykori klasszisnak ezúton kívánunk boldog születésnapot, s azt, hogy magyar futballsikereket is ünnepelhessen még.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Valter és a büszkeségünk – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2 órája

Keddi sportműsor: BL-nyolcaddöntő; utolsó vb-selejtezőjét játssza a magyar női kosárválogatott

Minden más foci
3 órája

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
3 órája

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
3 órája

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
4 órája

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik