Rabóczki Balázs Sopronba szerződött

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2006.01.09. 12:56
Címkék
Mint ahogy azt korábban már sejteni lehetett, Rabóczki Balázs az FC Sopronnál folytatja pályafutását. A válogatottban az amerikai túrán bemutatkozó kapus a dán FC Köbenhavnt hagyta ott Selymes Tibor együttese kedvéért.
Rabóczkitól sokat várnak Sopronban
M. Németh Péter
Rabóczkitól sokat várnak Sopronban
Rabóczkitól sokat várnak Sopronban
M. Németh Péter
Rabóczkitól sokat várnak Sopronban


"Bár több helyről is kerestek – válaszolta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére Rabóczki Balázs –, a lehetőségeimet behatárolta az is, hogy nekem még élő szerződésem volt a koppenhágaiakkal, s a Sopron, illetve Vizer László Máriusz kivásárolt belőle. Persze, egyáltalán nem bánom, hogy Sopronba kerültem, ugyanis szerintem rövid időn belül egy nagyon ütőképes és eredményes együttes alakulhat ki itt."

A magyar kapus előző klubjánál, a dán FC Köbenhavnnál az utóbbi időben rendre a kispadot folytatta.
"Sajnos nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy elképzeltem, a távozásom már egy hosszabb folyamat következménye. 2003 őszén a Ferencváros elleni UEFA-kupa-találkozó első mérkőzésén még védtem, utána még egy bajnokin számításba vettek, majd a koppenhágai visszavágón már nem én védtem. Körülbelül ennyire voltam megbecsülve Dániában…"

Rabóczki elmondása szerint nem is gondolkodott azon, hogy kölcsönjátékosként folytassa Dánián belül:
"Ha Dániában folytatom kölcsönben, akkor biztos egy gyengébb csapathoz kerültem volna, ezt pedig nem akartam. Azzal tisztában voltam, hogy Angliában például nem kapkodnak utánam, s én úgy érzem, a lehetőségeimhez képest jól döntöttem, hogy Sopronba szerződtem. Véleményem szerint a nyártól itt egy bajnoki címre is esélyes csapat alakulhat ki. Számomra nagyon fontos volt a kapusedző személye is: Gendur Lászlóról eddig csak jót hallottam, örülök, hogy végre együtt dolgozhatunk."

Rabóczkinak a szintén frissen igazolt Takács Tamással kell megküzdenie az egyes számú mezért, miután Balogh János elhagyta a csapatot:
"Tudom, hogy senkinek nincs bérelt helye a csapatban, de valószínűleg a Sopronnak is céljai vannak velem, míg számomra az a fontos, hogy védjek, s ezért mindent meg is teszek. Ráadásul innen nagyobb esélyem nyílik arra, hogy egyszer újra külföldön szerepelhessek."
Legfrissebb hírek

Későn jött a szépítés, szoros vereség Norvégiától

Jégkorong
6 perce

Vívás: Pásztor és Kondricz a főtáblán a tőrözők isztambuli vk-viadalán

Egyéb egyéni
10 perce

Premier League: új szintre léphetnek a pontrúgások, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
12 perce

Doppingvétségért összesen kétszázkilencvenegy oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
31 perce

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
42 perce

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola humoránál volt a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
1 órája

Női vízilabda vk: négy góllal kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik