MLSZ: hárommilliós bírság a Bp. Honvédnak

Vágólapra másolva!
2005.12.20. 15:23
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága első fokon hárommillió forintos pénzbírság megfizetésére kötelezte a Bp. Honvédot.
A kispestiek ideiglenesen történt kizárásuk matt november 29-én játszották le az MTK elleni hazai bajnokijukat, amelyet eredetileg a hetedik fordulóban, még október elején rendeztek volna meg.

A találkozó 2-2-s döntetlennel zárult, a mérkőzést a 99. percben fújta le Saskőy Szabolcs játékvezető. A vendégek első góljukat tizenegyesből szerezték, majd a kispestiek fordítottak. Két hazai játékos kiállítását követően a vendégek a 98. percben Lambulics révén egyenlítettek.

A mérkőzés a hazai drukkerek körében nagy indulatokat kavart, a játékvezető csak másfél órával a lefújást követően tudta elhagyni a Bozsik-stadiont.

A Bp. Honvédot rendezői hiányosságok miatt büntették, a döntés ellen tizenöt napon belül fellebbezéssel élhet az érintett klub, de amennyiben a döntés jogerőre emelkedik, három nap áll a rendelkezésükre, hogy büntetésüket befizessék.

Legutóbb egy hét ezelőtt szabott ki milliós nagyságrendű büntetést az fb, az Újpest ötmillió forintot köteles fizetni, amiért drukkerei az MTK elleni idegenbeli bajnoki alatt antiszemita rigmusokat skandáltak a lelátón a mérkőzés közben.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
7 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
7 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
7 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
8 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
9 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
10 órája
Ezek is érdekelhetik