MLSZ-elnökségi: Kisteleki távozóban 700 millió forintos szabálytalanságot említett

Vágólapra másolva!
2005.12.20. 15:42
Címkék
Még tart ugyan az MLSZ rendkívüli elnökségi ülése, de Kisteleki István (képünkön) ligaelnök kényszerű okokból máris távozott: arról kapott értesítést ugyanis időközben, hogy kigyulladt a garázsa. Mielőtt azonban elment volna, tájékoztatást adott az elnökségi ülésen eddig történtekről.
Állítása szerint az MLSZ elmúlt két éves gazdálkodását – televíziós közvetítési- és marketingjogok, illetve szponzorációs és reklámbevételek - vizsgáló felügyelő bizottság jelentésében két súlyos, százmillió forintos nagyságrendű mulasztásra, hibára hívta fel a figyelmet.
Ezek szerint az MLSZ az elmúlt két évben 200 millió forint adó megfizetését mulasztotta el, illetve a szövetségen belül szabálytalanul számoltak el további 500 millió forinttal.

Kisteleki István ezek ismeretében a korábbiaknál is határozottabban fenntartja álláspontját, miszerint váltásra, változásra van szükség a szövetség vezetésében. Nevesítve, Bozóky Imre MLSZ-elnökek távoznia kell a posztjáról.

Kistelekitől kapott információ szerint az MLSZ elnöke időt kért, hiszen a könyvvizsgáló által benyújtott jelentésben megfogalmazottakkal nem értett egyet, szeretné áttanulmányozni a dokumentumokat, hogy válaszolni tudjon az általa irányított szervezet ellen felmerült vádakra.

Az elnökségihez tartozik még, igaz csak közvetve, hogy azon - mint klubvezető, ligaelnökségi tag és egyben jogász - szeretett volna részt venni Kovács Péter, az Újpest FC tulajdonosa, ám felszólították, hogy hagyja el az ülést.
Legfrissebb hírek

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
7 perce

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
10 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
11 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
26 perce

Ifj. Foltán László marad a kenuválogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
27 perce

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
41 perce

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
58 perce
Ezek is érdekelhetik