Újpest: Illyés megsérült

Vágólapra másolva!
2005.11.22. 11:17
Címkék
Az Újpest-Kaposvár ligabajnoki mérkőzésen megsérült Illyés Dániel kapus - írta az Újpest FC hivatalos honlapja.

A fiatal kapus, aki az első csapat második számú hálóőre, elmondta, hogy egy védésnél maga alá csavarodott a lába, s nem tudott felkelni. Illyés elmondása szerint attól fél, hogy - akárcsak a felkészülési időszak elején - ezúttal is izomszakadást szenvedett, igaz, most a másik lába sérült meg.

A játékost ma vizsgálja meg a klub orvosa, dr. Lejkó Dezső, s itt derül ki, hogy mennyi időre dől ki a közös munkából Illyés.
Legfrissebb hírek

„Nagyon-nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
1 perce

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
42 perce

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
2 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik