Az NSO ajánlja:
► A bajnokság állása
SZURKOLÓI FÜZET (letölthető)
► Fordulóról fordulóra 2005-2006
► Góllövőlista
► Tippeljen a hetedik forduló eredményeire!
► Bajnoki adatbank
► Átigazolási körkép
► Bajnoki múlt
► NB II 2005-2006
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
DVSC-MegaForce
Újpest
Döntetlen Debrecenben
Nem bírt egymással a bajnok Debrecen és a megfiatalított Újpest labdarúgó csapata a Borsodi Liga 5. fordulójának zárómérkőzésén. Pedig a bajnoki címvédő kétszer is vezetett a találkozón, ám a lilák mindkétszer egyenlíteni tudtak.

Kovács Zoltánnal ezúttal sem bírtak a Debrecen védői

Kovács Zoltánnal ezúttal sem bírtak a Debrecen védői

A szakadó esőben egyből dűlőre akarták vinni a hazaiak a dolgot, így vehemens debreceni rohamokkal indult a találkozó, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Máté révén már az ötödik percben vezettek a hazaiak.
"Bernáth végzett el szögletet a bal oldalról. Középen Máté emelkedett a legmagasabbra és 4 méterről fejelt a kapu közepébe. 1-0"
Vezető gólt azonban nem követték újak, s kiegyenlítődött a játék. Majd nem sokkal a félidő vége előtt az eredmény is, miután érkezett a Loki mumusa, Kovács Zoltán (mióta Újpesten játszik, nem volt olyan találkozó amin ne szerzett volna gólt, vagy ne adott volna legalább gólpasszt) és bravúros egyéni akció után 1-1-re módosította az eredményt.
" Rajczi ívelte át balról a labdát a túloldalra, ahol Sándor György érkezett. Lövését Máté blokkolta, de a labda visszakerült Sándor elé, aki most Kovács Zoltánhoz passzolt, s utóbbi 17 méterről ballal a kapu bal felső sarkába lőtt. 1-1"
Ezt követően a félidő végéig bár mindkét kapu többször is veszélyben forgott, már nem esett újabb találat. A második játékrészt már kissé csendesebben kezdték a hazaiak, s ebben az időszakban inkább az Újpest veszélyeztetett, ám éppen ezt követően sikerült újra magukhoz ragadnia a vezetést a Lokinak.
"A csereként beállt Mészáros adta középre a labdát jobbról, ahol Brnovics érkezett, s 3 méterről a kapu közepébe fejelt. 2-1"
Nem sokáig tartott azonban a hazaiak öröme. Az Újpest vezetőedzője, Mészöly Géza újabb támadókat dobott játékba, amelynek meg is lett az eredménye, miután a csereként beállt Freud kiharcolt egy büntetőt.
" Freud futott el a bal oldalon, majd Bernáthot becsapva betört a 16-oson belülre, mire a későn belépő védő buktatta őt. Bede habozás nélkül a 11-es pontra mutatott. Az ítéletvégrehajtó pedig Tóth Norbert volt, aki ballal a kapu jobb alsó sarkába lőtt. 2-2"
Ezt követően már egyik csapatban sem maradt erő az újításra, s a hazaiak végül kettős emberhátrányban fejezték be a találkozót, miután előbb Brnovics sérült meg (a Lokinak ekkor már nem volt több cserelehetősége), majd Halmosi reklamált túl hevesen, amiért Bede kiállította őt.
Összességében remek iramú találkozót láthatott a kilátogató 7000 néző, amelyen a hazaiak mindent elkövettek a győzelemért, de a kultúráltan futballozó Újpest megérdemelten szerzett meg egy pontot.
A döntetlennel ugyan a lilák elveszítették a forduló előtt birtokolt listavezető helyüket, s jelenleg a harmadik helyen állnak, de megfiatalított csapatuk, a bajnoki címvédő otthonában kiharcolt bravúros döntetlenjüknek köszönhetően továbbra is veretlenek. Elmondhatja persze ugyanezt magáról a Debrecen is, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott (a második fordulóból halasztották el a Kaposvár elleni bajnokit), s így jelenleg a hatodikak.
| A tabella | |||||||
| 1. MTK | 5 | 4 | 1 | – | 10– 3 | +7 | 13 |
| 2. FC Fehérvár | 5 | 4 | – | 1 | 9– 2 | +7 | 12 |
| 3. Újpest | 5 | 3 | 2 | – | 13– 7 | +6 | 11 |
| 4. Zalaegerszeg | 5 | 3 | – | 2 | 8– 8 | 0 | 9 |
| 5. Bp. Honvéd | 5 | 2 | 2 | 1 | 10– 7 | +3 | 8 |
| 6. DVSC-AVE | 4 | 2 | 2 | – | 8– 6 | +2 | 8 |
| 7. Győri ETO | 5 | 2 | 2 | 1 | 9– 8 | +1 | 8 |
| 8. Vasas | 5 | 2 | 1 | 2 | 8– 7 | +1 | 7 |
| 9. Pécsi MFC | 5 | 2 | – | 3 | 8– 9 | -1 | 6 |
| 10. Diósgyőr | 5 | 2 | – | 3 | 3– 8 | -5 | 6 |
| 11. Tatabánya | 5 | 1 | 2 | 2 | 5– 8 | -3 | 5 |
| 12. Kaposvár | 4 | 1 | 1 | 2 | 4– 4 | 0 | 4 |
| 13. FC Sopron | 5 | 1 | 1 | 3 | 3– 8 | -5 | 4 |
| 14. Pápa | 5 | – | 3 | 2 | 8–10 | -2 | 3 |
| 15. Ferencváros | 5 | – | 2 | 3 | 7–11 | -4 | 2 |
| 16. REAC | 5 | – | 1 | 4 | 5–12 | -7 | 1 |
Szavazás
1-0
39. perc: Rajczi indította Sándor Györgyöt, aki már a hazaiak 16-osán belül járt, amikor jobbal kapura lőtt, azonban Máté a legjobbkor érkezett, és a labda útjába állt. Avagy a legroszszabbkor érkezett, tudniillik a lábáról lecsorgó labda Kovács Zoltán elé került, aki 15 méterről, ballal emelte azt a jobb felső sarokba.
1-1
66. perc: "Fuss, Norbi, fuss!" - kiáltottak fel a hazai nézők, amikor Mészáros meglódult a jobb oldalon. És Norbi futott, sőt, kiválóan emelt középre, ahol Brnovicsnak nem is volt más dolga, mint hogy négy méterről a kapu közepébe fejelje a labdát.
2-1
78. perc: Freud tört be a hazai 16-oson belülre, amikor Bernáth mellett elesett az újpesti játékos. A bíró - tévesen - büntetőt ítélt; Tóth Norbert ballal a jó irányba vetődő, a labdáról talán tíz centivel lemaradó Csernyánszki mellett a jobb alsó sarokba lőtt.
2-2
80. perc: Az újpesti 16-oson belül Brnovics és Kovács Zoltán harcolt a labdáért, amely fölpörgött. Kovács szerelni akart, de csak Brnovics lábát találta el, a játékvezető azonban - aki ez esetben is tévedett - 11-es helyett továbbot intett.
92. perc: Egy nyilvánvaló hazai szöglet helyett Bede Ferenc kirúgást ítélt, amiért Halmosi reklamált. A játékvezető ezt zokon vette, és ezért a debreceni középpályásnak felmutatta a sárga lapot - ezen az estén immár másodszor, így előkerült a piros is. ---- Mestermérleg
Jó iramú meccs volt, hogy döntetlen lett a vége, az nem a csapatokon múlott… Csalódott vagyok, mert megnyert meccset vettek el tőlünk. (Supka Attila a DVSC-AVE vezetőedzője)
Jól játszott a csapat. Kis hiányérzetem van a végeredményt illetően, ugyanis ha egy egynél berúgjuk a helyzeteinket, nyerhettünk volna. (Mészöly Géza az Újpest FC vezetőedzője)
Statisztika
Összes lövés, fejes:
10:10 (6:6)
Kaput eltaláló lövés, fejes:
5:6 (2:3)
Szabálytalanságok:
11:12 (7:6)
Lesek:
0:3 (0:1)
Szögletarány:
1:6 (0:2)
Bizonyítvány
A hazaiak kapujában Csernyánszki Norbert a két gólról nem tehetett, s kétszer is bravúrral védett. A védelemben Bernáth Csaba adott egy remek gólpasszt. A mezőny legjobbja Máté Péter volt, aki parádés gólt fejelt és rengeteg vendégakciót állított meg szabályos eszközökkel. A középpályán Sándor Tamás nem tudta a tőle megszokott sziporkázó játékot hozni, ám így is jól mozgatta a csapatát. A támadósorban Bojan Brnovics a góljával jelezte, hogy képes pótolni az elszerződött Kerekes Zsombort és Igor Bogdanovicsot. A cserék közül meg kell említeni Mészáros Norbert nevét, aki hasznosan futballozott. Az újpesti kapuban Vlaszák Géza végig magabiztosan teljesített, a védelemből elsősorban a két középső ember, Böjte Attila és Vaskó Tamás dicsérhető. A középpályán Tóth Norbert 90 percen keresztül hatalmas területen futballozott, remek labdákkal szolgálta ki játékostársait, és nem mellékesen ő egyenlített. A Debrecen-specialistának tartott Kovács Zoltán kiemelkedett csapatából, remek gólt szerzett és ritkán lehetett szabályos eszközökkel megállítani. Dicsérhető Rajczi Péter is, aki végig nagy küzdelmet vívott a hazai védőkkel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








