Csőreg Pál, az íjász-ifjonc

- Tizenöt éves vagy. Jól tudom, hogy négy évvel ezelőtt lettél íjász?
- Igen. A rokonaim között van, aki ezzel a sporttal foglalkozik, megtetszett. Az általános iskolában Czikli Andrea tanárnő javasolta a Malév klubot, s akkor kerestem meg Dormány Imre bácsit, aki azóta is az edzőm, s akinek nagyon sokat köszönhetek.

- Ő pedig joggal büszke rád, hiszen nemrégiben világcsúcsot lőttél, amit a nemzetközi szövetség el is fogadott. Ilyen harminc éve nem fordult elő az olimpiai szakágban. Hogy történt a csúcsdöntés?
- Egyszerűen így sikerült…

- Elsőéves középiskolás vagy. Hová jársz?
- A Szent László Gimnáziumba, matematika szakra. Ha leérettségizem, egészen biztos, hogy egyetemen folytatom. Állatorvos szeretnék lenni. Nagyon kedvelem az állatokat. A kutyámnak Zsivány a neve.

- Amikor nem az íjászattal vagy elfoglalva, mit szeretsz csinálni?
- Biciklizek, futok, úszom. Szeretek olvasni is, főleg állatokról szóló könyveket.

- A húgod, Tamara is íjász, sőt, országos bajnok lett a gyermekkategóriában. Neked köszönhetően szeretett bele a sportágba?
- A húgom mindig jön utánam, mindig azt csinálja, amit én… Másfél éve kezdte el, s azóta teljesen megváltozott. Türelmes lett. Ezt a sportot ugyanis csakis az kezdje el, akinek óriási türelme van!