Kovács Zoltán: jókor jó helyen

A mérkőzésről tudósított: LIPCSEI ÁRPÁD, RÁC BENEDEK BALÁZSA mérkőzésről tudósított: LIPCSEI ÁRPÁD, RÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.08.21. 00:10
Címkék
Dupla Himnusszal - előbb az Újpest-tábor énekelte el jó szokása szerint a nemzeti imádságot, majd a hangszórókból csendült fel az erkeli dallam az ünnep alkalmából -, valamint némi nézőtéri csetepatéval vette kezdetét a honi futballhistória első élvonalbeli REAC-Újpest öszecsapása (úgy tetszik, ha az ellenérdekelt drukkerhadaknak éppenséggel nincs bajuk egymással, az még nem garancia a nyugodt meccsnézésre, a biztonságiakat ugyanis mindig lehet valamiért utálni&).

Egy abszolút potyaízű vendéggóllal, tudniillik Kovács Zoltán találata alapvetően csakis a hazai csapatkapitány Kapcsos Vince felszabadítónak szánt rúgásának volt "köszönhető"… A második találat ellenben már kizárólag az újpestiek számlájára írandó. A gólok közötti 19 percben mindazonáltal a támadások során az ellenféllel szemben, zömében a jobb szárnyra és azt is szűkítve, az oldalvonal mellé előszeretettel kihúzódó Polonkai Attila megoldásaira építő REAC akár meg is fordíthatta volna az eredményt, csakhogy a nyáron éppen Újpestről Rákospalotára költöző irányító "forintos labdáit" előbb Torma Gábor, majd Somorjai Tamás váltotta "apróra".

A lendületesen, ám a mezőnyben a vendégeknél is többet hibázó sárga-kékek aztán a 34. percben mégiscsak előnybe kerültek, ha nem is a gólok, illetve a labdabirtoklás, de a mezőnyjátékosok terén feltétlenül: Vanczák Vilmos jogos, egyfajta csúccsal felérő (a válogatott bekknek az első fordulóban Diósgyőrött is "sikerült" összeszednie a piros lapot) kiállítása átrendezte az erővonalakat, s nem mellékesen az újpesti sorokat is.

„Kovács Zoli, lôj egy gólt!” – énekli lelkesen az Újpest-tábor. A kérés meghallgatásra talált, mi több, Kovács Zoltán (jobbra) duplázott a REAC ellen – ez volt a második… (Fotó: M. Németh Péter)
„Kovács Zoli, lôj egy gólt!” – énekli lelkesen az Újpest-tábor. A kérés meghallgatásra talált, mi több, Kovács Zoltán (jobbra) duplázott a REAC ellen – ez volt a második… (Fotó: M. Németh Péter)
„Kovács Zoli, lôj egy gólt!” – énekli lelkesen az Újpest-tábor. A kérés meghallgatásra talált, mi több, Kovács Zoltán (jobbra) duplázott a REAC ellen – ez volt a második… (Fotó: M. Németh Péter)

Mészöly Géza, a lilák szakvezetője a jobb, illetve a bal oldalon a duplázó Kovács Zoltánt és Tóth Norbertet vonta hátrébb a két védekező középpályás magasságába, így elöl Rajczi Péternek a valamivel mögötte helyezkedő Feczesin Róbertnek jutott a hálátlannak tetsző feladat, merthogy eme duónak kellett felvennie a harcot az öt hazai védővel. Nem sikerült: egy tetszetős akció végén a félidő hajrájában meg is született a REAC megérdemelt szépítő gólja…

Huszonöt perc szükségeltetett a 0-2-höz és újabb huszonöt a 2-2-höz. A második félidőre a védő helyett támadót pályára állító REAC ugyanis egy, az újpesti tizenhatos előterében elhalászott labdának, illetve Földvári Csaba pontos lövésének köszönhetően kevéssel a szünet után egyenlített, s mindamellett kissé talán jól is lakott. Urbán Flórián futballistáinak olykor tudniillik komoly gondjaik adódtak a koncentráció terén - mindkét kapu előtt.

Elöl Török Sándor egymaga mesterhármast jegyezhetett volna a fordulást követően (csakúgy, mint újpesti oldalon a hazai bekkeket rendszeresen kicselező, ám Törökhöz hasonlóan ziccereit egytől egyig elpuskázó, a labdarúgást kvázi egyéni sportágként értelmező Rajczi Pétert), hátul ugyanakkor arra lettünk figyelmesek, hogy a létszámhátrány dacára mindig akadt Farkas Balázs kapuja elé üresen érkező vendégfutballista a nem is oly szórványos vendégtámadások esetén. Mint például a 81. percben, amikor Kőhalmi András nem csupán saját első élvonalbeli, de a lilák győztes találatát jegyezte.

Összességében a honi átlagosnál nagyobb iramú, sok helyzetet hozó összecsapáson a taktikusabbnak tetsző, lehetőségeiből eggyel többet értékesítő Újpest némi szerencsével magával vihette a három pontot Rákospalotáról. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik