Újpest: Mészöly Vituskát és Gulyást dicsérte

2005.07.18. 13:19
Címkék
Kupát nyert Fonyódon a hétvégén az Újpest labdarúgó csapata. A lila-fehérek az elődöntőben a Kaposvárnál bizonyultak jobbnak 2-2-es döntetlent követően a büntetőpárbajban, majd a döntőben négy góllal - 6-2-re - verték a Honvédot.

Az újpestiek hivatalos honlapján - ujpestfc.hu - Mészöly Géza (képünkön) vezetőedző arról nyilatkozott, hogy szakmailag nagyszerű döntés volt a tornán való részvétel.

A tornagyőzelem növelheti az önbizalmat és a csapategységet is jobban összekovácsolhatja. A fiatal szakember azonban nem megy el a hibák, a hiányosságok mellett sem, mint elmondta: "Látjuk a hibákat, tudjuk miben kell javulni, de a felkészülés ezen szakaszában ezek törvényszerűek. Nem szabad, hogy megtévesszen bennünket az eredmény, mint ahogy a Loki elleni sem."

Mészöly minden pályára lépő játékosával elégedett volt, külön, név szerint is kiemelte azonban a mindkét találkozón pályára lépő fiatalok, Vituska és Gulyás helytállását.

Ugyancsak az újpestiek honlapján olvasható hír, hogy a Goldball '94 FC, a Feyenoord Labdarúgó Akadémia adta lehetőséggel élve, együttműködési megállapodást írt alá a Corvinus FC-vel. A megállapodásban rögzítettek szerint a Goldball közreműködésével tovább szélesedett az a sportolói létszám, amelyből az Újpest FC válogathatja ki azokat a játékosokat akik a Feyenoord Labdarúgó Akadémia "végzős hallgatói" lehetnek! Júliusra csak a Goldball szervezetéhez tartozó játékosok száma mára megközelíti az ötszázat.
Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: párosban is nyertünk, legyőztük a hollandokat

Tenisz
2 perce

Csúnyán megalázták Medvegyevet Monte-Carlóban

Tenisz
17 perce

Már csak pár nap, és indul a nevezés a Kinizsi Százasra

Csupasport
24 perce

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Egyéb egyéni
37 perce

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
46 perce

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
47 perce

A Hydro Fehérvár AV 19 kilenc év után elköszönt Szélig Viktortól

Jégkorong
54 perce

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik