Honvéd: a Brescia kispadjáról érkezik az új edző

2005.06.28. 13:36
Címkék
Eldőlt, hogy az olasz Aldo Dolcetti lesz az Arany Ászok Ligában szereplő Budapest Hinvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

A 39 esztendős szakember tavaly a Serie A-ból kiesett Brescia pályaedzője volt, játékosként pedig a Pisa a Messina és a Cesena színeiben futballozott.

"Büszke vagyok arra, hogy azt a csapatot fogom edzeni, amely Puskás és Détári csapata volt. Ez egy nagy megmérettetés lesz számomra. A magyaroknak van technikájuk és hagyományuk, én megpróbálok más mentalitást vinni a felkészítésbe és a taktikába" - idézi a kispesti klub weboldala a gárda új edzőjét, akivel a hírek szerint egyéves szerződést kötöttek.

Dolcettivel egy új erőnléti edző is érkezik a csapathoz, a pályaedzői teendőket pedig a Kispest korábbi játékosa, Borgulya István látja majd el. A korábbi vezetőedzőnek, Gergely Károlynak az utánpótlás-igazgatói posztot ajánlotta fel Kiss Zsolt kisebbségi tulajdonos, de a szakember még nem döntötte el, elfogadja-e a pozíciót.

A kispesti Jolly Joker, Szurgent Lajos ezentúl a juniorcsapatokat irányítja.

Aldo Dolcetti július 6-án érkezik majd Magyarországra.

Korábban már ült külföldi szakember a Honvéd (illetve jogelődei) kispadján: a finn Martti Kuuselával 1993-ban bajnoki címet is szerzett a gárda, a jugoszláv Dimitrije Davidovics pedig a következő szezonban az ezüstéremig vezette a csapatot.
Legfrissebb hírek

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem nyert az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
3 perce

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
5 perce

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
54 perce

A magyar női jégkorong-válogatott győzelemmel hangolt a hazai rendezésű vb-re

Jégkorong
1 órája

A Kaposvár simán, a MÁV Előre nehezen nyert a férfi röplabdabajnokság elődöntőjében

Röplabda
2 órája

A GYHK nyerte meg a döntő első meccsét az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Bejött Inigo Pérez meccsterve, a Rayo három gólt rámolt be Vargáéknak a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik