Csalódott a hazatérő csatár

2005.06.09. 20:44
Címkék
Tizenhárom évnyi légióskodás utát az elmúlt télen tért vissza Magyarországra Torma Gábor. A hétszeres válogatott, a belga élvonalban kis híján gólkirályi címig jutó támadó Zala- egerszegre igazolt, ám a tavasszal nem tudta igazolni, hogy érdemes volt szerződtetni. Igaz, makacs porcsérülése is gátolta a játékban.

A felkészüléskor éppen a már több alkalommal műtött bal térde sérült meg, s emiatt a edzések helyett Lejkó Dezső budapesti orvosi rendelőjét látogatta. Végül aztán hosszas várakozás után, április végén a Nyíregyháza elleni hazai találkozón, 28 évesen mutatkozott be a magyar élvonalban.

"Nem szeretném szépíteni a helyzetet, csalódott vagyok, bár a térdem miatt nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amelyre képes vagyok - mondta Torma Gábor. - Sajnálom, mert úgy érkeztem Magyarországra, hogy bizonyítom, igenis jó játékos vagyok. Mire teljesen felépültem, addigra véget ért a bajnokság."

Torma Gábort decemberig köti érvényes szerződés a ZTE-hez, ám azzal a kikötéssel, hogy ebben a hónapban a felek újra tárgyalják a feltételeket, s ha valamelyik fél felbontaná a megállapodást, azt következmények nélkül megteheti.

"Fogalmam sincs, mi lesz velem - tette hozzá a csatár. - Kérdéses a zalaegerszegi futball jövője is, hiszen a vezetők azt üzenték, a folytatásról csak később tudunk leülni egyeztetni. Ha a város továbbra is ad pénzt, új csapatot akarnak építeni. Mivel Gellei Imre edző távozott, azt sem tudni, az új szakvezetőség igényt tartana-e rám."

Egy biztos, Torma Gábor már nem akar külföldön futballozni, elég volt neki a majdnem másfél évtizedes légióskodás. Információnk szerint az élvonalba most feljutott REAC szívesen látná. A csatár elismerte, már beszélgetett Urbán Flóriánnal: "Flórit jól ismerem, és tisztelem. Az biztos, hogy vele szívesen dolgoznék együtt."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Luciano Spalletti marad a Juventus vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
34 perce

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban

Egyéb egyéni
40 perce

Győzelem a franciák ellen, osztályozót vívhat a magyar csapat a Billie Jean King-kupában

Tenisz
44 perce

Távozik a Hydro Fehérvár AV19-től a csapat kanadai hátvédje

Jégkorong
49 perce

NB I: Puskás Akadémia FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
53 perce

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézi BL: megvan, mikor játsszák a Veszprém negyeddöntőit

Kézilabda
1 órája

Az U21-es válogatott edzője irányítja majd az olasz csapatot a júniusi mérkőzéseken

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik