NB I B: Orosháza-Makó 0-0

BUZAI CSABABUZAI CSABA
Vágólapra másolva!
2005.06.05. 22:25
Címkék
SÁRGA LAP: Dobi (visszarántotta Fülöpöt) a 29., Ferenczi (kezezésért) a 44., Lupsa (Fülöpöt buktatta) a 49., Hadár (Csiszárt buktatta) a 62., Varga (Majorost rántotta le) a 64., Hadár (reklamálásért) a 67. percben

KIÁLLÍTVA: Hadár a 67. percben

SZÖGLETARÁNY: 3:4 (2:2)

67. perc: Hadár lépett ki a védők között, és átesett a kivetődő Such Andráson. A vitatható szituációban a játékvezető továbbot intett, amit a csatár nem akart tudomásul venni. Reklamálásáért megkapta második sárga lapját, így a Makó tíz emberrel folytatta a mérkőzést

A kiesési rangadón a tétnek megfelelően az első perctől óriási harc folyt a pályán, ugyanakkor a csapatok a védekezésre is nagyon figyeltek, így komoly gólhelyzet sokáig nem adódott. Volt viszont számtalan durva megmozdulás, forrtak az indulatok, amelyeket a játékvezető képtelen volt megszüntetni. Igaz, nagyon nem is próbálta, az első lapot a 29. percben mutatta fel, akkor viszont épp feleslegesen. A második félidőre lehiggadtak valamelyest a kedélyek, ezzel együtt esett a mérkőzés színvonala is. Hadár Attila kiállítása mindenféleképp vitatható volt, mezőfölénybe azonban itt sem tudott kerülni Belvon Attila csapata. Az utolsó tíz percben felgyorsultak az események, de gól ekkor sem született. A telt házas Mátrai Sándor Stadion közönsége joggal ünnepelte a helyi kedvenceket a lefújás után: az OFC hazai pályán tavasszal veretlen maradt, és a Makó mellett csak a REAC tudott egy pontot elvinni Orosházáról.

Mestermérleg
Belvon Attila:
- Boldog vagyok, hiszen célunkat elértük, és a fantasztikus tavaszra most feltettük a koronát. Nagyon parázs mérkőzést vívtunk, és a győzelmünk sem lett volna érdemtelen.
Takács Zoltán: - Nyilvánvaló tizenegyes helyett a játékvezető kiállította a játékosunkat. Valakik nagyon akarták, hogy mi osztályozót játsszunk, és most sokan örülnek is.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

A Kisvárda egy tizenegyessel győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
13 perce

A milánói-cortinai téli olimpia megnyitója

Téli olimpia 2026
21 perce

Megszerezte negyedik győzelmét a Vasas a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
22 perce

Megműtötték Jakob Ingebrigtsen Achilles-inát

Atlétika
35 perce

Az MLS-ben kötött ki James Rodríguez – hivatalos

Minden más foci
45 perce

Gyász: elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész

Egyéb egyéni
53 perce

Kosárlabda: a Szolnok könnyedén győzött a Pécs ellen

Kosárlabda
56 perce

Gyász: elhunyt Keleti Éva fotóművész

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik