FTC: a határidő lejárt, a szerződést nem írták alá

2005.05.31. 15:35
Címkék
Furulyás János, a Ferencváros labdarúgócsapatának elnöke több órán keresztül tárgyalt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetőivel. Az elnök a 100% Fradi című hetilapnak megerősítette azt az értesülést, hogy hat hektár helyett a stadion körüli teljes, 8 hektáros terület vagyonkezelői jogát is megkapja a klub.

"Mivel állami tulajdonú területről van szó, olyan megoldást kell keresnünk, ami mindenkinek megfelelő. Sikerült elérnünk, hogy mind a nyolc hektárt megkapjuk, ehhez azonban a Pénzügyminisztérium csak úgy járul hozzá, ha két hektár árát mi fizetjük ki. Természetesen erről a befektetővel is egyeztetnem kell, aki továbbra is ragaszkodik a Ferencvároshoz. Nem könnyű olyan megoldást találni, ami mindhárom tárgyaló félnek megfelel, de folyamatosan ezen dolgozunk és bízom benne, hogy nem kell sokáig várnunk a megállapodásra. Az a befektető számára és számunkra is mindenképpen megnyugtató, hogy a stadion melletti teljes területet megkapjuk" - mondta az elnök.

Furulyás János korábban egyébként azt mondta, hogy a mai napig, azaz 2005. május 31-ig alá kell írni a szerződést a vagyonkezelői jog átruházásáról, ez azonban nem történt meg.


Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Ferencváros

Félidei értékelés a bajnokságról

Őszi szezon: játékosrangsor
Őszi szezon: posztonkénti rangsor

Körkérdés: a szakma Fradi-aranyat tippel

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
3 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
4 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
4 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
4 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik