László Csabát beszámoltatják

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2005.05.13. 22:01
Címkék
Az érzelmi hullámok nem csitulnak. A szerda esti, botrányos körülmények között lezajlott és véget ért Matáv Sopron-Ferencváros (5-1) Magyar Kupa-döntőn történtek miatt László Csabát, aki egyben a válogatott pályaedzője is, az MLSZ rendkívüli elnökségi ülésére várják, s ott nekiszögezik a kérdést: valóban durva játékra biztatta-e a játékosait, és ha igen, hogyan képzeli el tovább magyarországi pályafutását?
Mi most Hrutka Jánost, a válogatott menedzserét kérdeztük, aki köztudomásúan baráti kapcsolatban van László Csabával, hogy mi a véleménye a történtekről.

"Nehezen találok szavakat arra, amit Székesfehérvárott láttam - mondta a korábbi Fradi-játékos, Hrutka János. - Egyszerűen nem akarom elhinni, ami történt. Mindenki tudja, mit jelent számomra a Ferencváros, néhány futballistával együtt is játszottam, és az sem titok, hogy mindig is játékospárti voltam, de arra nincs mentség, ami a Sopron elleni találkozón történt. A labdarúgók nem bújhatnak ki a felelősségre vonás alól, de én legalább annyira hibáztatom a klubvezetőket is, legalább egyvalaki lett volna közülük, aki hideg fejjel gondolkozik, és mérlegel, mondván, a balhé, a botrány még a megmaradt szponzorokat is elriaszthatja a Fraditól, és akkor valóban vége mindennek. Ami László Csabát illeti… Beszéltem vele a találkozót követően, és tagadta, hogy ő bárkit durvaságra biztatott volna."

A hírek szerint nem elképzelhetetlen, hogy miután az FTC játékosai és szakmai vezetői nem vették át az ezüstérmeket, így azokat nem kaphatják meg, mi több, a második helyezettnek járó egymillió forinttól is elbúcsúzhatnak a Ferencvárosnál…

László Csaba egy alkalommal kihívta az oldalvonal mellé Sowunmi Thomast, s egyes vélekedés szerint a játékos ekkor durvább játékra kapott utasítást.

"László Csaba kizárólag a mérkőzéssel kapcsolatos észrevételeit mondta el, semmi olyanról nem volt szó, hogy próbáljunk sérülést okozni a soproni játékosoknak - mondta Sowunmi Thomas. - Szerinte túlságosan sokat léptem vissza a középpályára, és arra kért, hogy játszszak előrébb és próbáljam meg veszélyeztetni az ellenfél kapuját."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: Salzburg–Ferencváros mérkőzés az Európa-ligában

Birkózás
4 órája

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
5 órája

Férfi kézilabda BL: az Aalborg óriási izgalmak után nyert Nantes-ban

Kézilabda
5 órája

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik