Törő-tánc két nagyszerű góllal

Az ötvenedik születésnapját (még leírni is furcsa…) tegnap nagyszabású gálával ünneplő korábbi klasszisnak verset is faragtak, ami egyértelmű utalás arra, ki is volt ő valójában, és mit is jelentett a tehetsége ebben az országban. Törőcsik Andrásra persze leginkább a harmincon túli generáció emlékezhet, de jellemző az Újpesti Dózsa és a magyar válogatott egykori sztárjára és az őt körüllengő, máig élő mítoszra, hogy vasárnap délután nem csupán az idősebbek ünnepelték őt, hanem egészen pici gyerekek is neki tapsoltak a Megyeri úti lelátókon.

Törőcsik András az a játékos volt, aki aktív korában sem osztotta meg az újpesti, a ferencvárosi, netán a kispesti szurkolókat. Szerették az emberek Miskolctól Sopronig, s ez manapság sincs másként. Az utóbbi három évtized bizonyosan legprímább képességű magyar játékosát a Szusza-stadionban együtt köszöntötték a korábbi játékostársak (hogy csak néhány nevet említsünk: Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Kiss László, Fekete László, Bene Ferenc), a hetvenes-nyolcvanas évek kiváló edzői - Temesvári Miklóstól kezdve Várhidi Pálon és Mészöly Kálmánon át Baróti Lajosig - akik végigkísérték egy jobb sorsra érdemes labdarúgó pályafutását.

A gálára kilátogató érdeklődők, főként persze az Újpest-szurkolók, amúgy is remek hangulatban voltak már, hiszen kora délután a lila-fehérek egyértelmű győzelmet arattak a bajnoki címre remek eséllyel pályázó Debrecen ellen. Ám délután három órától mindez már csak másodlagos volt, Törőcsik András viszont ismét reflektorfénybe került. Mert Törőcsik Andrást nem lehet nem szeretni. Május 1-jén néhány óra erejéig visszatért a régmúlt. Egy letűnt generáció legnagyobb alakjai érkeztek egymás után, hogy köszöntsék, ünnepeljék Törőcsik Andrást.

Ötven esztendő. Nehéz elfogulatlanul írni, beszélni egy olyan labdarúgóról, aki fénykorában néhány laza bokamozdulattal fektette földre ellenfeleit, s akiért lelkendeztek a lelátókon.

Változnak az idők. A futballunk éppúgy változott, mint bármi más az utóbbi két évtizedben. Húsz év távlatából pedig kijelenthetjük azt is: Törőcsik András kettétört, befejezetlen karrierje a magyar futball egyik legnagyobb veszteségét jelenti. Ez az ország talán sohasem bocsáthatja meg magának azt a hibát, hogy hagyta elkallódni "Kesét".

Éppen ezért volt különösen szép gesztus a szervezők részéről, hogy összehozták ezt a gálát, amelyen még egyszer láthattuk őt táncolni. Barátai, egykori csapattársai, ellenfelei, edzői és a szurkolók hatalmas szeretettel fogadták, s ez a nap bebizonyította, igazi hőseinket sohasem felejtjük el. Isten éltesse Törőcsik Andrást!