Győr: régi idők focija

A "Mágus" azt mondta, ügyes ez az ETO. "Ez" az ETO egyébként meglehetősen jó rajtot vett, megverte az őszi szezont a dobogón záró hármast (ezért csupa nagy betűvel: FTC, DVSC, ZTE), s Pécsről sem tért haza pont nélkül, igaz, a három helyett egy került a tarsolyba. Lényeg a lényeg: a tavasznak a hatodik pozícióból nekivágó gárdát már csak két ellenlábasa előzi meg. Mivel magyar szinten ezt feltétlenül dicsérendő produkció (lásd még: Verebes József), gondoltuk, ha lehet, akkor szépeket írunk a Győrről…

Fehér Miklósra ma is méltóképp emlékeznek

"Arra kérném, ne írjanak rólunk semmit, mert ha egy csapatról elkezdenek cikkezni, az ritkán sül el jól" - igyekszik rövidre zárni a témát Reszeli Soós István. - Írjanak inkább a Békéscsabáról, a múltkor úgyis megverte a Honvédot három nullára. Különben sincs itt semmiféle titok, csupán rend és nyugalom."

Aztán kiderül, babonás a szakmai igazgató, ezért nem szívesen nyilatkozik. Még akkor sem, ha mellette ülő Vincze Ottó megmondja a frankót: "A Fradiban megtanultam, a nyilvánossággal együtt kell élni."

De ha nem, hát nem.
Mielőtt Békéscsabára elindulnánk, azért körbejárjuk az időnként már a világháborús Drezdát idéző győri létesítményt. Ezzel persze semmi gond, hiszen az 1977-ben az ETO-Haladás mérkőzés alkalmával átadott stadiont (aznap csak a kapukat nem avatták fel: 0-0 lett a vége) újjávarázsolják, ezért nem tanácsos egy-két helyiségbe védősisak nélkül belépni.

- Nem értem bele!
- A lópikulát nem értél bele! (Na jó, a lópikula helyett más kifejezés hangzott el… - a szerk.)
Picinyke terembe kukkantunk be a folyosót megrázó párbeszéd hallatán. Speciel van kiket nézni (sőt: bámulni), hiszen az egyik oldalon Keglovich László és Hannich Péter, a másikon Szabó Ottó és Mörtel Béla bűvöli úgy a labdát, mint indiai a kígyót. A heti három lábteniszcsata egyikének lehetünk szemtanúi, a wimbledoni fináléban nem kapkodják úgy a fejüket a nézők, mint itt.
"Gratulálok, ez az első pontotok január óta. Ahhoz képest, hogy áprilist írunk, ez nem is olyan rossz" - jegyezzük fel gyorsan az egyik "szúrást".

Miután Keglovich László kezet nyújt, és bemutatkozik: ("Jó napot, uraim, Keglovich László vagyok"; te jó ég, egy olimpiai bajnok bemutatkozik…), azzal folytatja: "…kedd és csütörtök délután, no meg vasárnap délelőtt rendezzük a partikat, ami azt jelenti, hogy hetente háromszor megyünk a kocsmába is…" A 37 éve a mexikóvárosi játékokról arannyal a nyakában hazatérő korábbi klaszszis a térdére mutat: "Ötször műtötték, most is fáj, de az még jobban fájna, ha nem focizhatnék".

Befejezésről persze szó sincs, odakint, az edzőpályán viszont azok gyakorolnak, akik nemrég kezdték. "Látjátok, ő a Cs. Kovács László" - mutat az egyik melegítősre a lapunkat 56 éve Győrből tudósító Havasréti Béla. Látjuk: éppen az egyik a fenekére huppanó, emiatt könnyeket hullajtó kisfiút vigasztalja. "Komlóról került ide, egyfelől remek balszélső volt, másfelől Fehér Miklós nevelőedzőjét tisztelhetjük a személyében" - sűríti össze az életrajzot Béla bácsi. S még egy mondat: a Mikire az Ortutay Gyula nevét viselő általános iskola testnevelő tanáraként felfigyelő szakember a következő szavak kíséretében adta át az ifjút az ETO utánpótlásedzőjének: "Találtam egy drágakövet, csiszoljatok belőle gyémántot."

Az aulában jobbra, a tavaly januárban a Benfica mezében elhunyt Fehér Miklósnak emléket állító sarokban egyébként a mai napig friss a virág. ---- "Csókolom, Márta néni" - toppanak be a szertárba az edzést befejező gyerekek. Azaz: csak toppannának, mert a labdákkal telipakolt zsákot sehogy sem tudják átgyömöszölni az ajtón. "Próbáljuk meg ésszel… és erővel" - javasolja egyikük, és láss csodát, bár kis híján ajtóstul rontanak a házba, valahogy kikeverednek a háló csapdájából. Megkönnyebbülve búcsúznak Márta nénitől.
- Itt aztán mindennek megvan a maga helye - tekint körbe büszkén a szertárt a párjával vezető Burányi Márta. - Csak a felnőttegyüttesnek öt garnitúra szerelés áll a rendelkezésére, két fehér, két zöld és a narancssárga. Természetesen a tizenhét korosztályos gárdának és a ligacsapatnak is saját meze van, és ehhez jönnek még az edzőcuccok. Kevés helyen fogy annyi mosópor, mint minálunk.
- Melyik dresszt viszik a legszívesebben?
- Kimondottan kedvenc nincs, de Stark Péter kizárólag hosszú ujjúban, Kenesei Krisztián pedig rövidben hajlandó játszani. Ha választhatnak, akkor azért a fehér szerelést kérik a srácok.

- Öröm lehet azt mosni…
- Ugyan már, egy jó áztatás mindent megold.
Ennyiben maradunk, no meg annyiban, hogy "…egyáltalán nem unalmas, mert itt reggeltől estig zajlik az élet, főleg, ha az öregfiúk is erre járnak".

S tessék, az idősebb generáció képviseletében a lábtenisz után a szaunában izzadó Hannich Péter érkezik - papucsban, törülközővel az elmúlt percekben valamelyest levékonyodott derekán.

"Hogy mi visszajárunk ide, az nagyon jó, habár jöhetnének többen is. Bár meglehet, sokan nem bírnák ezt az iramot - mosolyog a nagypályán is "oktató", az NB III-as Ácsot irányító tréner. - Korábban ugye az aranyért futballoztunk, ám most sem babra megy a játék: aki nyer, az zrikálhatja a vesztest. Elhihetik nekem, manapság sem jó kikapni…" ---- A régi időkkel ellentétben a gyúrás elmarad - legalábbis Hannich Péterék esetében. Váczi László és Végh Barnabás birodalma amúgy is megtelt, itt - na jó, kicsit írjunk a felnőttekről is, ezen csak nem múlik a mai Honvéd elleni bajnoki sorsa - Darko Pericet, ott Kenesei Krisztiánt veszik kezelésbe. Közben másra is használják kezüket a szakemberek: nekik is alá kell írniuk az egyik fanatikus ETO-drukker születésnapi ajándékát képező labdát. Meglepetés lesz - egy hölgynek.

"Amikor az utánpótlás-válogatottnál ténykedtem, úgy gondoltam, ennél jobban sehol sem érzem majd magam. Nos, tévedtem: a felnőttválogatotthoz is éppoly szívesen megyek, miként Győrött is boldogan teszem a dolgom - mondja "Kenő" kenegetése közben Váczi László. - Észrevettem, amíg fiatal kollégámhoz úgy ugranak be a srácok, hogy Barnuskám, ez kéne meg az, hozzám úgy jönnek, Laci bácsi, legyen kedves, itt fáj, ott fáj. Tisztelettudóak, rendesek. Elmesélek valamit: paksi emberek lévén a Debrecenben játszó Éger Lászlóval a télen meghívtuk a Vincze fivéreket egy igazi halászléra. Azt hittem, ez már el is felejtődött, azonban a minap a mester, Krisztián és Ottó Kalocsára ment, és szóltak nekem, útba ejtenék a csárdát, tegyem már meg, hogy odatelefonálok. Telefonáltam persze, mindenből a legjobbat kapták. Este csöngetnek, Ottóék voltak, hoztak egy dunsztos üveget tele halászlével. Mit mondjak, nem csak a leves esett jól…"

Néhány szobával odébb, az öltözőben lassan véget ér a módszertani csoportot vezető Zakariás Géza előadása (megfelelő táplálkozás, regenerálódás és a többi), az első csapat tagjai edzésre indulnak. Ezúttal a sajátjukra, nem a gyerekekére: szokássá vált, hogy a legjobbak lemennek a srácok foglalkozásaira, megmutatnak nekik ezt, azt. Az elöljárók azt akarják: egy nagy család legyen az ETO, aki zöld-fehérben focizik, az kötődjön a klubhoz.

Mint Stark Péter, aki a Győr mezében a 200. bajnokijára készül. Hogy pontosan mikor ünnepelhet, azt még nem tudni, mert az egyik statisztika szerint 198-nál, a másik szerint viszont már 199-nél tart.

"A Honvéd-meccset sárga lapok miatt kihagyod, de Békéscsabán már játszhatsz. Jó lenne, ha azután, vagyis a Diósgyőr elleni hazai mérkőzésen jubilálhatnál. Kezedben a hűségedért járó BMW-slusszkulcscsal…" - tréfálkozik Reszeli Soós István.

Csakhogy Stark Péter komoly: "Én nem a kocsiért játszom, hanem mert egyszerűen imádom a Győrt."
Itt és most hihető a dolog.