Egervári Sándort megint elnökké választották

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.03.30. 22:18
Címkék
Sajnálatos&" Talán ez a szó hangzott el a leggyakrabban Egervári Sándor szájából a Magyar Labdarúgóedzők Testületének tegnapi közgyűlésén. A Vasas jelenlegi mestere, a testület elnöke aligha a siralmait kívánta a kollégáival megosztani, mégis gyakorta kellett a nemtetszését kifejeznie.
Való igaz, az elmúlt három és fél esztendőben - amióta az edzőtestület működik - rengeteg problémával kellett az edzőknek szembesülniük, és még most, 2005-ben sem mondhatják el magukról, hogy akkora súlya lenne a szavuknak a magyar labdarúgásban, mint az kívánatos lenne, mint ahogy azt szeretnék.
Egervári Sándor szerint a kudarcokért nem az edzôket kell támadni
Egervári Sándor szerint a kudarcokért nem az edzôket kell támadni
Egervári Sándor szerint a kudarcokért nem az edzôket kell támadni
Egervári Sándor szerint a kudarcokért nem az edzôket kell támadni
Egervári Sándor szerint a kudarcokért nem az edzôket kell támadni
Egervári Sándor szerint a kudarcokért nem az edzôket kell támadni
Aki jelen volt Újpesten az Ady Endre Művelődési Központban rendezett összejövetelen, olyan edzőlegendákkal is találkozhatott, mint a magyar válogatottat négy világbajnokságra kivezető Baróti Lajos, illetve Illovszky Rudolf vagy éppen Mészöly Kálmán, ennek ellenére mégis hiányérzete lehetett. Hiába van ugyanis a testületnek 703 tagja, közülük csak 47-en jelentek meg. Persze voltak igazoltan távollévők is, ám az is gyanítható, nem mindenki érezte úgy, hogy a jelenléte nélkülözhetetlen az összejövetelen.

Azt Egervári Sándor is elismerte, hogy az érdekképviseletük nem úgy működik, ahogy azt szeretnék. Éppen ezért mindent meg kell tenni annak az érdekében, hogy a még lezáratlan ügyekben - köztudott, hogy több edző áll vitában a volt klubjával - alkalmazzák az érvényes szabályokat. A szakember megemlítette azt is, hogy bár az edzők képezik magukat, megpróbálják életben tartani a sportágat, mégsem jó itthon a trénerek megítélése.

"Elvárhatjuk a klubvezetőktől, az MLSZ irányítóitól, hogy az eredménytelenséget ne az edzőkön kérjék számon, inkább tegyenek azért, hogy megfelelőek legyenek a futballban a körülmények, és becsüljék meg az utánpótlásedzőket - mondta Egervári Sándor. - Tapsot, vállveregetést bőven kapott az elmúlt száz évben a sportág, segítséget azonban az elmúlt tizenöt évben nem."

Az is elhangzott a testület elnökének a beszámolójában, hogy amennyiben maradnak a lehetetlen állapotok, újabb gyerekek és felnőttek távolodnak el a sportágtól. Aligha lehet vitatkozni Egervári Sándor kijelentéseivel, ám ettől még elgondolkoztató, ha egy testület 703 tagjából 47 jelenik meg a saját közgyűlésén. Ez ugyanis azt sugallja, hogy az edzőtársadalom jelenleg korántsem egységes, egyáltalán nem egy irányba húz…
A közgyűlést a tisztújítás zárta. Az elnöki posztra újraválasztották Egervári Sándort, aki így további négy esztendőn át irányítja az edzőtestület munkáját. Az elnökség tagja lett Bozsik Péter, Garami József, Gellei Imre, Kiss László, Mészöly Kálmán, Mucha József, Nagy Tamás, Pintér Attila, Prukner László, Pusztai László, Pölöskei Gábor, Simon Antal és Teszler Vendel.
Legfrissebb hírek

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
1 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
7 perce

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
21 perce

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
37 perce

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
55 perce

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
1 órája

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
1 órája

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik