Éppen jókor jött a kínos pofon

B. G.B. G.
2005.02.27. 21:13
Címkék
Két, a tavaszi szezont nagy reményekkel váró csapat találkozott szombat délelőtt a Megyeri úton. Amíg az Újpest a bajnoki elsőségre tör, a Vasasnál úgy készülnek az Arany Ászok Liga folytatására, hogy teljesítsék a vezetők által előzetesen kitűzött célt, vagyis az ötödik-nyolcadik hely valamelyikének megszerzését. A mutatott teljesítményekkel azonban csupán a hazai szurkolók lehettek elégedettek, míg a Vasas már-már kiábrándító produkcióval rukkolt elő.

Igazuk lehet persze azoknak is, akik szerint egy (vagy két) héttel a bajnoki rajt előtt sok következtetést nem lehet levonni egy felkészülési mérkőzésből, ám kár lenne tagadni: ilyen gyenge Vasasra senki nem számított.

Az újpesti Polonkai Attila (balra) mellett Tóth András nem fért a labdához (Fotó: M. Németh Péter)
Az újpesti Polonkai Attila (balra) mellett Tóth András nem fért a labdához (Fotó: M. Németh Péter)
Az újpesti Polonkai Attila (balra) mellett Tóth András nem fért a labdához (Fotó: M. Németh Péter)
"Elismerem, szombaton lényeges különbség volt az Újpest és a mi csapatunk között - mondta Egervári Sándor, a Vasas vezetőedzője. - A frissességbeli differencia ráadásul igencsak szembetűnő volt, ám az is az igazsághoz tartozik, hogy ellenfelünk gyakorlatilag minden csapatrészben felülmúlt minket. Sajnos meghatározó időszakaink sem voltak ezen a mérkőzésen, ami engem is meglepett. Ezzel együtt azt mondom, nem kaptuk későn ezt a pofont, és ha az előttünk álló napokban sikerül tőkét kovácsolnunk a keserű tapasztalatokból, akkor nem volt hiábavaló lejátszanunk az Újpest elleni mecscset."

Egervári Sándor azt is elmondta, hogy bár tét nélküli mérkőzésen szenvedtek vereséget, ma az öltözőben számon kéri a játékosokon a hiányosságokat.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 perce

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
5 perce

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
1 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
1 órája

A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt dobott

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik