Ferenczi István helyére Gyánó Szabolcs érkezhet

S. G.S. G.
2005.01.05. 20:46
Címkék
Ma délelőtt a Vasas is megkezdi a felkészülést, ám az első tréningen már nem lesz ott a csapat házi gólkirálya, Ferenczi István, aki a török Rizesporhoz szerződött.
A 27 éves támadó, aki korábban már játszott a német Osnabrückben és a bolgár Levszki Szófiában, meglehetősen erős alakulathoz távozott, hiszen új klubja a hatodik helyen áll. Vancsa Miklós, az angyalföldiek ügyvezető elnöke erről a következőket mondta: "Ferenczi Pista valóban erősítést jelentett, éppen ezért sajnáljuk, hogy távozik, de abban maradtunk, hogy a Vasasba bármikor visszajöhet."
A klub csinos összeget kapott a csatárért, aki már Törökországba utazott menedzsere, Vörösbaranyi József társaságában.
"Csak hálával tartozom a Vasasnak, hiszen Angyalföldön befogadtak, és ha nem is ment mindig szenzációsan a játék, góljaimmal segíteni tudtam csapatomnak - mondta Ferenczi István. - A Vasas vezetői rendkívül korrektek voltak, az ő hozzáállásuknak köszönhetem elsősorban, hogy most a Fenerbahce elleni január végi meccsre készülhetek. Három évre köteleztem el magam új klubomhoz, de minden évben újratárgyaljuk a szerződésemet."
Már tárgyalnak Ferenczi István pótlásáról, így például újra a Vasas mezében futballozhat a saját nevelésű, az ősszel Zalaegerszegen szereplő Gyánó Szabolcs.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
4 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
4 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
4 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
5 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
5 órája