Kispesti visszavágás

2004.11.24. 21:45
Címkék
SÁRGA LAP
Tóth A. (Szili buktatásáért) a 11., Molnár (Genito fellökéséért) az 54., Budovinszky (Bardi buktatásáért) a 71., Gaál L. (Genito) buktatásáért a 80. percben
KIÁLLÍTVA
Tóth A. a 60. percben

SZÖGLEARÁNY: 1:5 (0:0)

40. perc: Vén passza után Szili került gólhelyzetbe, ám az egykori angyalföldi játékos kilenc méteres lövését Posza még védeni tudta. Jobban mondva csak kiütötte a labdát, amely Vadócz elé került, a kispesti középpályás pedig négy méterről becsúszva, jobbal a kapu közepébe emelt.
1-0
60. perc: Tóth András szó szerint Bábik útjába állt, amikor a kispesti középpályás elvitte mellette a labdát így a feltartásáért sárga lapot kapott. Mivel ezen a meccsen már másodszor figyelmeztették íly módon a Vasas csapatkapitánya mehetett is zuhanyozni.



A kupamérkőzés első felvonása viszonylag élvezhető futballt, jó iramot, számos helyzetet, és egy találatot hozott: a szinte végig mezőnyfölényben lévő Honvéd Vadócz Krisztián góljával megérdemelten szerzett vezetést, amelyet meg is őrzött a lefújásig. A kispestiek ezzel a sikerrel egyrészt visszavágtak a Vasastól a bajnokságban elszenvedett kínos vereségért (1-4), másrészt bejutottak a kupában a legjobb nyolc közé.
Jó: Genito, Vámosi, Budovinszky, Vadócz, ill. Plókai

Mestermérleg
Bognár György: - A játék képe alapján úgy érzem a győzelmünk és továbbjutásunk teljesen megérdemelt.
Egervári Sándor: - A Honvéd továbbjutása megérdemelt, sok sikert kívánok a kispestieknek a továbbiakban.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
6 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
6 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
6 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik