Csak úgy röpködtek a milliók

2004.11.19. 21:23
Címkék
A Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága pénteki ülésén félmillióról 100 ezer forintra csökkentette a Kaposvár büntetését, amelyet a Pécsi MFC elleni hazai mérkőzésén történt nézőtéri rendbontás miatt szabott ki. A fellebbviteli bizottsága november 4-én úgy döntött, hogy az első fokon eljáró testülethez utalja vissza az ügyet, mivel megítélése szerint az MLL fegyelmi testülete nem járt el megfelelően. A szeptember 25-ei botrány során csoportosan elkövetett garázdaság alapos gyanújával 24 vendégdrukkert állítottak elő. A rendőri beavatkozás révén heten zúzódásokkal, illetve boka- és fejsérülésekkel kórházba kerültek, továbbá egy rendőrkutya megharapta a szurkolókat csitítani próbáló Toller Lászlót, a PMFC elnökét. A pénteki ülésen a fegyelmi bizottság enyhítő körülményként vette figyelembe azt az érvelést, hogy a botrányt végül is a pécsi szurkolók okozták, ezzel együtt azonban a hatályos szabályokra hivatkozva a rendező felelősségétől nem tudott eltekinteni. A fegyelmi bizottság másodszor tárgyalta Pintér Attila beadványát is, amelyet volt munkaadója, a Ferencváros ellen fogalmazott meg az edzővel szemben. Az MLSZ fellebbviteli bizottsága ezt az ügyet is november 4-én utalta vissza első fokra. A bizottság szeptember 14-én négymillió forintra büntette az FTC-t, mivel az indoklás szerint a klub júliusban egyoldalúan módosította, majd felbontotta Pintér Attila szerződését. Pénteken - mivel új körülmény nem vetődött fel, és sportfegyelmi szempontból megállapítható volt a klub szerződésszegése - korábbi döntéséhez hasonlóan ismét négymillió forintra büntette a zöld-fehér klubot (Pintér Attila véleménye a 4-5. oldalon).Egyúttal kiderült, hogy az MLL megegyezett a Budapest Honvéddal a klub tartozása ügyében. A liga fegyelmi bizottsága első fokon tízmillió forintos büntetést szabott ki a Tornyi Barnabással szemben szerződést szegő Honvédra, amelynek a budapesti ítélőtábla korábbi másodfokú határozata szerint további 29,4 millió forintot kell fizetnie egykori vezetőedzőjének. A döntés ellen fellebbezett a klub, ennek eredményeként pedig hárommillió forintra csökkent a büntetése, amelynek rendezéséről most született (nem részletezett) megállapodás a ligával.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
57 perce

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
1 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
1 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik