Vasárnap az ELMÜ-sportcsarnokban: kis pénzért nagy foci

2004.10.28. 20:46
Címkék
Vasárnap 15 órára nem színészkedni, hanem focizni érkezik a Népfürdő utcai ELMÜ-sportcsarnokba a színészek válogatottja, hogy megmérkőzzön az üzletemberek, a kormány és a parlamenti ellenzék politikusaiból álló csapataival.
A takarékossági világnap apropóján Persely-kupa névre keresztelt futballtornára tíz forint a belépőjegy ára.Forgács Istvántól, a torna főszervezőjétől megtudtuk, hogy a legutóbbi Persely-kupát nyert üzletemberek csapata az újságíró-válogatott elleni edzőmérkőzéssel készül a vasárnapi tornára. A kormány válogatottjában két miniszter (Kovács Kálmán és Rácz Jenő), és a torna védnöke (Mesterházy Attila és Veres János államtitkár) is pályára lép. A színész-válogatott csapatkapitánya Nemcsák Károly, az üzletemberek menedzsere Demján Sándor.A kormány és az ellenzék csapatában is megélénkült az érdeklődés, a szereplők azt találgatják, hogy játszik- e majd egymás ellen a két csapat. Egyébként a mérkőzések sorrendjét sorsolással alakítják ki, a selejtezők során összesen négy mérkőzés lesz majd: a két győztes játssza a döntőt, a vesztesek pedig a harmadik helyért küzdhetnek.És még egyszer egy fontos információ: az ELMÜ-sportcsarnokba vasárnap 15 órától kilátogatóknak nem kell spórolniuk a belépőjegyre, hiszen az áfával együtt is csak tíz forint.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
4 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
4 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
4 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
4 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
4 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik