NB I B: Mosonmagyaróvár-Vác 0-2

A mérkőzésről tudósított: SZTRANYOVSZKY ATTILAA mérkőzésről tudósított: SZTRANYOVSZKY ATTILA
2004.10.24. 20:37
Címkék
SÁRGA LAP
Ráki (Kertész buktatásáért) a 7., Nagy A. (Bari lerántásáért) a 10., Szabó (Németh felrúgásáért) a 80., Palásthy (Kovács felrúgásáért) a 85. percben

SZÖGLETARÁNY:
7:5 (4:3)

7. perc: 18 méterre a kaputól buktatták Barit, a megítélt szabadrúgásból Bánföldi nagy erővel lőtte a labdát a kapu bal oldalába.
0-1
60. perc: Bari a jobb oldalról, laposan adott középre, ahol Németh hat méterről helyezte a labdát a hálóba.
0-2

Az első húsz percben a váciak játszottak enyhe mezőnyfölényben, és megérdemelt vezetést is szereztek. Utána feljött az MTE, kiegyenlített lett a mérkőzés, helyzetek adódtak mindkét kapu előtt, de ezek kihasználatlanul maradtak. Szünet után a tetszetősen futballozó vendégek tovább növelték előnyüket az elképzelés nélkül játszó MTE ellen. A jobb teljesítményt nyújtó váciak győzelme teljesen megérdemelt volt a gyengén játszó hazaiak ellen.

Mestermérleg
Menczeles Iván: - Az a csapat, amelyik három-négy lehetőségéből egyszer sem tud az ellenfél kapujába találni, eleve vereségre van kárhoztatva.
Gyimesi László: - A vártnál könnyebb, magabiztos győzelmet arattunk.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
5 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
5 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
7 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
8 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
8 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik