Gilardino kezdeni szeretne

2004.10.07. 23:01
Címkék
Az olasz sajtó szerint Luca Toni lesz a squadra azzurra középcsatára a szlovének elleni idegenbeli vb-selejtezőn, Alberto Gilardino, a Parma gólzsákja azonban bízik benne, hogy az utolsó pillanatban sikerül elhódítania a 9-es számú mezt. Gilardino az U18-as válogatott elleni hétközi felkészülési meccsen nem remekelt, a csütörtöki edzésen viszont négy gólt szórt, és rögtön jobb lett a kedve. Csütörtökön egyébként Marcello Lippi szövetségi kapitány két edzést vezényelt embereinek, a másodikon főleg a taktikai elemek gyakorlása állt a középpontban. (Marco Di Vaio, a nyáron a Juventustól a Valenciába igazoló támadó a délelőtti edzést kisebb húzódás miatt kihagyta, de a délutáni tréningen már újra a többiekkel együtt mozgott.)Csütörtökön délután Gilardino volt a szokásos sajtótájékoztató központi alakja: "Az idénykezdésem nehezebben sikerült a vártnál, aminek részben az az oka, hogy nem vagyok hozzászokva ehhez a nagy népszerűséghez, furcsa számomra, hogy mindenki engem figyel. Egy éve ilyenkor ontottam a gólokat, és most mindenki azt kéri rajtam számon, hogy ezt az idényt miért nem ott folytattam, ahol az előzőt abbahagytam. Én magam sem tudom, miért nem szerzek annyi gólt, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb újra beindulok. A sok munka mindig meghozza a gyümölcsét."Ezt követően Gilardino közölte, hogy bár szíve szerint középcsatárt játszik, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a válogatottban Totti éktársaként lépjen pályára: "Én minden taktikai felállásban jól érzem magam, Francesco mellett meg különösen szeretek játszani, hiszen zseniális futballista."Idetartozik egy érdekes nyilatkozat Mauro Espositótól, a Cagliari újonc csatárától: "Nem tudom, hogy Lippi mester számít-e rám szombaton vagy sem, az biztos, hogy én mindent megteszek azért, hogy pályára lépjek a két találkozó közül legalább az egyiken. Biztos vagyok benne, hogy ki tudnám használni, ha kapnék egy ilyen lehetőséget a sorstól."Végül egy hír a bajnokságból: a szövetség 1-2-es eredménnyel hitelesítette az Udinese-Brescia bajnoki végeredményét, amelyen a vendéggárda úgy szerezte meg a győztes gólt, hogy a hazaiak kapusa a földön feküdt. A szövetség szerint a játékvezető a szabályok szellemében döntött, ezért nem kell megismételni a találkozót.
Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
13 perce

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
15 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
18 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
51 perce

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
7 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
7 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik