A svájci Nyonban megtartották az UEFA-kupa csoportköreinek sorsolását. Az ötödik, leggyengébb "kalapba", igaz ott első helyre besorolt, még egyetlen versenyben lévő magyar klubcsapat, a Ferencváros az A-csoportba került.
Szavazás
Szavazás
Az NSO ajánlja:
UEFA-kupa 2004-2005
Az összes eredmény:
Csoportkör
1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 1. forduló
Az UEFA-kupa döntői
UEFA-kupa 2004-2005
Az összes eredmény:
Csoportkör
1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 1. forduló
Az UEFA-kupa döntői

Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat a Millwall legyőzéséről!
"Mivel az MTK-val nagy csatákat vívtunk a Fradi ellen, ez az UEFA-kupa-mérkőzés nagy élmény lesz számomra - mondta a sorsolás ismeretében Babos Gábor, a Feyenoord magyar kapusa. - Ugyanakkor úgy készülök a találkozóra, mint az összes többire, hiszen nyerni akarok. Mivel az Üllői úton játszunk, a közönség támogatása előnyt jelent a zöld-fehérek számára."
"Nem szabad lebecsülnünk a Ferencvárost - figyelmezteti csapattársait Babos. - A Fradi csak hajszállal maradt le a Bajnokok Ligájáról a Sparta Praha ellen, és hazai pályán bármelyik együttesnek meg tudják nehezíteni a dolgát. De egyértelműen győznünk kell, ez számunkra egyszerűen kötelező" - fejezte be a magyar válogatott hálóőr.
UEFA-kupa, A-csoport:
1. Feyenoord
2. Schalke 04
3. FC Basel
4. Hearts of Midlothian
5. Ferencvárosi TC
A teljes csoportbeosztás
Menetrend: Az első és a harmadik helyen lévő csapat ellen hazai pályán játszik az FTC, míg a második és a negyedik "kalapból" sorsolthoz idegenbe utazik. A csoportból három csapat jut tovább, majd hozzájuk csatlakozik a nyolc BL-csoportharmadik, amely gárdákkal kiegészülve 32-es főtáblán egyenes kieséses rendszerben folytatódik az UEFA-kupa.
október 21.: Feyenoord-Hearts, Schalke 04-Basel (az FTC szabadnapos)
november 4.: Hearts-Schalke 04, Ferencváros-Feyenoord
november 25.: Basel-Hearts, Schalke 04-Ferencváros
december 1.: Ferencváros-Basel, Feyenoord-Schalke 04
december 16.: Basel-Feyenoord, Hearts-Ferencváros ---- BL-adatbank: FC Basel
Játékoskeret a 2004-05-ös szezonban
A svájci bajnokságban - holtversenyben a Thunnal - jelenleg listavezető FC Basel tizenegy fordulóban huszonegy pontot szerzett, hat győzelmet, három döntetlent és két vereséget könyvelhet el, 25 rúgott gólja mellett tizenkettőt kapott. Az UEFA-kupa első fordulójában a Terek Groznij csapatával mérkőzhettek és az idegenbeli 1-1-es döntetlent követően a hazai pályán elért 2-0-s győzelmükkel biztosították be a továbbjutást.
A bázeliek a két évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-szezon egyik legnagyobb meglepetését okozták, amikor a Celticet búcsúztatva az első csoportkörbe jutottak, majd a Liverpool tetsén keresztül még a második csoportkört is megérték.
A svájci együttesben a ferencvárosiak számára ismerős játékosok találhatóak, hiszen Christian Gross vezetőedzőn kívül Murat Yakin és Pascal Zuberbühler is tagja volt az 1995-ben - éppen az FTC csoportellenfeleként - BL-ben szereplő Grasshoppersnek, sőt a kerethez tartozott Borisz Szmiljanics is. Rajtuk kívül neves játékosnak számít a Bayern Münchenben évekig alapembernek számító, ám már 39 éves Oliver Kreuzer, a brazil Kléber, az életveszélyes argentin Gimenez, Rossi csatárduó, valamint a svájci válogatottban is sokszor megfordult Zwyssig és Cantaluppi, utóbbi az atlantai olimpia selejtezőin is játszott a magyar válogatott ellen.
UEFA-kupa, első forduló:
Terek Groznij (orosz)-Basel (svájci) 1-1, 0-2 (Tj. a Basel, 3-1-gyel)
Swiss Super League:
1. forduló: Basel-Aarau 6-0
2. forduló: Basel-Xamax 1-1
3. forduló: Servette-Basel 1-2
4. forduló: Basel-Zuerich 2-1
5. forduló: Young Boys-Basel 1-1
6. forduló: Basel-Schaffhausen 1-1
7. forduló: St. Gallen-Basel 0-1
8. forduló: Basel-Grasshoppers 8-1
9. forduló: Thun-Basel 4-1
10. forduló: Aarau-Basel 1-0
11. forduló: Xamax-Basel 1-2 ---- BL-adatbank: Feyenoord
Játékoskeret a 2004-05-ös szezonban
Babos Gábor klubcsapata, a holland Feyenoord jelen pillanatban a PSV mögött a második helyen áll a tabellán, hét forduló alatt tizenhat pontot szereztek, gólarányuk 22-8. Az európai futballban komoly hagyományokkal rendelkező holland csapat az első körben norvég ellenfelét ejtette ki, kettős győzelemmel.
Három évvel ezelőtt, 2002-ben a rotterdami piros-fehérek nyerték el az UEFA-kupát: a sors fintora folytán hazai pályán játszhatták a döntőt a Borussia Dortmund ellen, s 3-2-re diadalmaskodtak. Nem ez azonban a klub legnagyobb sikere, hiszen a Feyenoord egykor Európa és a világ trónján is ült: 1970-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupája, vagyis a néhai BEK döntőjében a milánói San Siróban hosszabbításban 2-1-re verték meg a három évvel azleőtti győztest, a Celtic Glasgow-t. Ezután a Világkupa fináléjában a Libertadores-kupa-győztes argentin Estudiantes La Plata ellen 2-2-vel és 1-0-val hódították el a kontinens legjobb klubcsapatának járó trófeát. (Az európai Szuperkupáért akkor még nem játszottak.) Négy évvel később az UEFA-kupában is az élen végeztek, az angol Tottenham Hotspurnél 2-2-vel és 2-0-val bizonyultak jobbnak a döntőben. Ezekhez a gyökerekhez tért vissza a holland élcsapat akkor, amikor 2002-ben újra elnyerte az UEFA-kupát, még ha utána a Szuperkupában vereséget is szenvedett a Bajnokok Ligája-győztes Real Madridtól.
Számos magyar futballista is öregbítette története során a Feyenoord hírnevét, még ha nem is a fentebb említett daliás időkben. Kiprich József nevét ma is nagy tisztelettel emlegetik a piros-fehérek, a Diósgyőrből nemrég távozott szakember 1989-95 között egy bajnoki címet és négy kupagyőzelmet szerzett, valamint KEK-elődöntőt játszott Rotterdamban. Róth Antal 1986-89 között játszott a Feyenoordban, a Svédország ellen készülő utánpótlás-válogatott szakvezetője egy bajnoki bronzérmet szerzett. Ladinszky Attila volt legközelebb az "aranykorhoz", ő 1971-73 között egy holland bajnoki címet nyert, de a BEK- és UEFA-kupa-sikerekről éppen lemaradt. A legrégebbi Feyenoord-magyar viszont Dombi Richárd, aki 1935-39, illetve 1951-55 között ült edzőként a klub kispadján.
A Feyenoord játékoskerete erősnek mondható, hiszen a magyar válogatott Babos Gáboron kívül neves játékosnak számít a dél-koreai Csong Gug Szong, az évekig a Herthában szereplő belga Bart Goor, a Feyenoord egykori csatársztárjának Smolareknek Euzebiusz nevű fia, valamint a rotterdamiak legnagyobb tehetségének tartott 21 éves brazil Leonardo. Persze Ruud Gullit edző is hatalmas névnek számított a maga idejében, hiszen a France Football Aranylabdáját is elnyerte, emellett a Feyenoord, a PSV, az AC Milan, a Sampdoria és a Chelsea mezét is viselte.
UEFA-kupa, első forduló:
Odd (norvég)-Feyenoord 0-1, 1-4 (Tj. a Feyenoord, 5-1-gyel)
Holland Casino Eredivise:
1. forduló: Feyenoord-De Graafschap 6-1
2. forduló: Willem II-Feyenoord 0-4
3. forduló: Vitesse-Feyenoord 1-1
4. forduló: Feyenoord-Twente 3-1
5. forduló: Feyenoord-Utrecht 0-3
6. forduló: RBC Roosendaal-Feyenoord 0-4
7. forduló: Feyenoord-FC Den Bosch 4-2 ---- Játékoskeret a 2004-05-ös szezonban
A skót bajnokságban nyolc fordulót követően az ötödik helyen található a Hearts, amely igencsak kiegyensúlyozott teljesítményt mondhat magáénak: három győzelem, három döntetlen és két vereség. Ami érdekes lehet: nyolc forduló alatt mindössze öt rúgott gólra futotta az erejükből - öt meccsen nem találtak a hálóba, egy találkozón lőttek egy hármast -, igaz eközben hátul sem bizonyultak gólokban gazdagnak, háromszor rezdült meg a hálójuk, hat meccsen nem kaptak gólt. Az UEFA-kupa első körében portugál ellenfelüket, a Bragát búcsúztatták, hazai pályán kétgólos győzelmet arattak, majd idegenben döntetlent játszottak. Különös, a nyolc hazai bajnokin ugyanolyan gólarányt tudnak felmutatni, mint az UEFA-kupa első körnek oda-visszavágóján.
A Hearts együttesében is találhatunk ismerős kapust, hiszen régi finn ismerősünk, Moilanen védi az edinburghiak hálóját. A hórihorgas hálóőrre az 1997 őszi finn-magyar vb-selejtezőről emlékezhetünk, amikor Mahlio felszabadítása után az ő hátáról pattant a hálóba a magyar válogatottat a pótselejtezőig juttató gól. Ismerős lehet a közelmúltbeli skót-magyarról Pressley, aki középhátvédként segíti együttesét. A vezetőedző, Craig Levein is neves játékos volt másfél évtizede a skót ligában, hosszabb ideig jobbhátvédként válogatott kerettag is volt.
UEFA-kupa, első forduló:
Hearts (skót)-Braga (portugál) 3-1, 2-2 (Tj. a Hearts, 5-3-mal)
Scottish Premier League:
1. forduló: Dundee FC-Hearts 0-1
2. forduló: Hearts-Aberdeen 0-0
3. forduló: Hearts-Kilmarnock 3-0
4. forduló: Motherwell-Hearts 2-0
5. forduló: Hearts-Rangers 0-0
6. forduló: Dunfermline-Hearts 1-0
7. forduló: Hearts-Inverness 1-0
8. forduló: Hearts-Livingston 0-0 ---- Bundesliga-adatbank: Schalke 04
A német csapat a bajnokságban jelenleg a hetedik helyen áll, három győzelmet szerzett, ám négyszer már kikapott. Nyolc gólt lőttek, mindeközben tizenkettőt kaptak. Az első körből lett ellenfelükkel szemben két sima győzelemmel jutottak tovább.
A Feyenoordhoz hasonlóan a Schalke is nyert már UEFA-kupát, 1997-ben odahaza 1-0-ra nyertek az olasz Internazionale ellen, idegenben ugyanilyen arányú vereséget szenvedtek, s jó német szokás szerint tizenegyesekkel hódították el a trófeát. Ez a klub legnagyobb nemzetközi diadala, a hazai porondon a Bundesliga-győzelem nem jött még össze, csak a szövetségi bajnokság beindítása, vagyis 1963 előtt sikerült német bajnoki címet szerezni, szám szerint hetet. A legnagyobb fájdalom a 2000-2001-es szezon volt, amikor az utolsó forduló utolsó percében bukta el a salátástálat a Németország egyik legnagyobb szurkolótáborával rendelkező Ruh-vidéki Schalke.
A királykékeket játékosként szolgálta rövid ideig Hajnal Tamás és Szollár Krisztián, ők főleg az amatőrcsapatban jutottak szóhoz, a felnőtteknél csak epizódszerepet játszottak. Edzőként viszont az Aranycsapat legendás játékosa, Lóránt Gyula segítette a Schalkét - ez volt a Németországban több helyen is megfordult szakember utolsó Bundesliga-klubja.
A Schalke jelenlegi kerete erősnek mondható, bár ez eddig a bajnokságban nem derült ki, hiszen elég rosszul kezdték a pontvadászatot. A legnagyobb erősítésnek mindenképpen a bajnok Werdertől érkezett brazil Aílton és a szerb-montenegrói Krsztajics, valamint a Stuttgarttól igazolt brazil Marcelo Bordon számít. A fent említetteken kívül még hemzseg a válogatott játékosoktól a gelsenkircheni együttes, hiszen Böhme és Asamoah a német, Waldoch a lengyel, Kobiasvili a grúz, Rodriguez és Varela az uruguayi, Vermant a belga, Poulsen és Sand a dán válogatottat erősítette több alkalommal. A vezetőedző a közelmúltban kinevezett Ralf Rangnick korábban Lisztes Krisztián edzője is volt a Stuttgartnál.
UEFA-kupa, első forduló:
Schalke (német)-Metalurgs Liepaja (lett) 5-1, 4-0 (Tj. a Schalke, 9-1-gyel)
Bundesliga, 2004-2005:
7. forduló: Schalke-VfL Bochum 3-2 (Asamoah 10,. Kobiasvili 13., Lincoln 44., ill. Misimovics 50., Kalla 65.)
6. forduló: Hannover-Schalke 1-0 (Mathis 83.)
5. forduló: Schalke-Mönchengladbach 3-2 (Pander 35., Varela 60., Sand 66. ill. Korzynietz 5., Neuville 47.)
4. forduló: Wolfsburg-Schalke 3-0 (Hrisztov 30., 40., Klimowicz 89.)
3. forduló: Schalke-Hansa Rostock 0-2 (Di Salvo 34., 77.)
2. forduló: Schalke-Kaiserslautern 2-1 (Asamoah 25., 65. ill. Seitz 18.)
1. forduló: Werder Bremen-Schalke 1-0 (Valdez 84.) ---- - Elfogadhatónak tartom a csoportot - válaszolta megkeresésünkre Novák Dezső, az FTC 1995 őszén BL-ben szereplő csapatának vezetőedzője -, persze egy magyar csapatnak már az is megtiszteltetés, hogy itt lehet a csoportkörben. Nekünk örömmel kell elfogadnunk mindent ezen a szinten. Kaphattunk volna erősebb ellenfeleket is, de ahogy elnézem, itt már egyik találkozó sem lesz sétameccs. Nemcsak a Fradit és nemcsak az A-csoportot figyelembe véve. Úgy érzem, hogy a két, papíron gyengébb ellenféllel szemben, tehát a Basel és a Hearts ellen lehet keresnivalónk, leginkább őket tudnánk megelőzni és akkor tovább is lehet jutni a csoportból. A Schalke idegenben "meleg", viszont a Feyenoordot hazai pályán akár le is győzhetik Lipcseiék. Persze, a Hearts Skóciában minden meglepetés nélkül is megverheti a Fradit. Talán az egy, Schalke elleni meccs kivételével az mondom - mert ott tényleg nagy bravúr kell bármilyen, számunkra kedvező eredményhez - bármelyik találkozón bármilyen végeredményt el tudok képzelni. Elmúltak már azok az idők, amikor hazai pályán szinte biztosra lehetett menni bárkinek, bárki ellen.
- Szakmailag vagy gazdaságilag tartja indokoltnak inkább a csoportkör bevezetését az UEFA-kupában?
- Elsősorban gazdaságilag van létjogosultsága, ami egy jó ötlet volt a BL mintájára. Mondjuk azért ott egy kicsit furcsa volt, hogy tizenhatról már harminckettőre emelték a létszámot és a Real Madrid úgy nyerhetett BL-t, hogy nem is bajnokként érkezett a sorozatba. De tudomásul kell venni: az UEFA sokat fizet, de sokat, sok meccset is követel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





