Puskás nem Szusza

Vágólapra másolva!
2004.09.15. 20:33
Címkék
Egy fricska az Európai Labdarúgó-szövetség internetes weboldalát szerkesztő uraknak…
Két otromba hibát is elkövettek a magyarok kárára az UEFA munkatársai a www.uefa.com hivatalos oldalon, amikor a csütörtöki Újpest FC-VfB Stuttgart mérkőzés információkkal szolgáló beharangozójában a lila-fehérek otthonaként a Megyeri úti Szusza Ferenc-stadion helyett a Puskás Ferenc-stadiont jelöli meg - tegyük hozzá, teljesen érthetetlen módon (még annak ellenére is, hogy az előző fordulóban Mészöly Géza vezetőedző csapata a svájci Servette-et ebben az arénában fogadta). A szerkesztők hibáját ráadásul felnagyítja a másik, talán még nagyobb tévesztés, hiszen a világ labdarúgásában élő legendának számító Öcsi bácsink nevét is rosszul: Ferénc Puskasnak írják… Mindez csak azért érinthet kellemetlenül bennünket, mert az Aranycsapat korábbi kapitányát éppen egy idei UEFA-voksoláson az elmúlt ötven év tizenegyedik legjobb futballistájának választották. Puskás Ferenc meghatározó alakja a sportágnak, az ő nevét azért mindenkinek illene helyesen leírnia.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik