NB I B: Szolnok-BKV Előre 2-1

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.09.05. 21:49
Címkék
SÁRGA LAP
Nemecsek (visszahúzásért) a 22., Remili (lerántásért) a 44., Kővári (akasztásért) a 91. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:10 (4:5)

26. perc: Remili bal oldali beadása után az egyedül felejtett Disztl Dávid kilenc méterről, középről, szép mozdulattal bólintotta a labdát a hosszú sarokba. 1-0
71. perc: Török bal oldali, lágy középre emelése nyomán Sidó Szabolcs előrevetődve fejelte a kapu közepébe a labdát. 1-1
79. perc: Antal Gábor 20 méteres szabadrúgásból "lepókhálózta" a jobb felső sarkot, lövését követően a labda a lécről vágódott a gólvonal mögé. 2-1

Két, a táblázaton teljesen azonosan álló csapat találkozott vasárnap délután a Tiszaligetben. A hazaiak állandó kezdőcsapatából az egy hete agyrázkódást szenvedett Páles Tamás hiányzott, míg a vendégek soraiban hiába kerestük a rutinos védőt, Ruppert Gábort.
Óvatosan kezdett a házigazda, átengedte a teret vendégeinek, ennek ellenére az első tíz percben kétszer is bevehette volna Szerovay Mihály kapuját. Bár a fővárosiak játszottak fölényben, a kapu előtt a Tisza-partiak voltak veszélyesebbek, s ennek nyomán egy remekbe szabott fejessel meg is szerezték a vezetést. Szünet után is jobbára a vendégek lábán vándorolt a labda, ám a hazai középpályássor remekül megszűrte az ellenfél támadásait, így a fővárosiak szinte el sem jutottak Rézsó Péter kapujáig. Amikor már a szolnokiak is kezdték elhinni, hogy megvan a meccs, előbb Szirtesi ijesztett rájuk gyönyörű ollózásos kapufájával, majd nem sokkal később Sidó Szabolcs megszerezte a BKV egyenlítő gólját. Utolsó energiáját is mozgósította a győzelem érdekében a vendéglátó, és Antal Gábor bombagóljának köszönhetően sikerült is begyűjtenie a három pontot.
A két közel egyforma képességű csapat találkozóján elsősorban a küzdelem jellege dominált, ám a három szép gól, valamint a hazai győzelem kárpótolta a szolnoki szurkolókat.

Mestermérleg
Simon Antal:
- Az első győzelem mindig nehéz egy újjáalakuló csapat számára. Nekünk most a három pont volt a legfontosabb.
Krecska János: - A Szolnok kapufájáról befelé, a mienkről kifelé pattant a labda, talán ez döntött.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
4 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
4 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
4 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
4 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
5 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
5 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik