Már az utolsó órában vagyunk

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.08.02. 20:23
Címkék
Nehéz helyzetben vette át április 14-én a Kecskeméti TE irányítását Glázer Róbert vezetőedző, hiszen az NB I B-s csapat az akkor még 18 csapatos NB I B-s bajnokság utolsó előtti helyén állt.
A kiesés ellen folytatott küzdelemben Koncz László, a labdarúgó-kft. tulajdonosa leváltotta az előző edzőt, Gracza Tibort, s az ő helyét foglalta el Glázer Róbert, aki az Újpesttel korábban Magyar Kupát nyert, és az élvonalban dolgozott Győrött, Veszprémben, Szombathelyen és Kispesten is. Nos, a KTE végül remek eredményeket produkált a tavaszi idény második felében, hiszen 11 mérkőzésből négy győzelem és hat döntetlen mellett csupán egy vereséggel zárta a szezont. Noha Glázer Róbertet két élvonalbeli klub is csábította a nyáron, a szakemberhez ragaszkodtak Kecskeméten…"Nem is hagytam volna el jelenlegi csapatomat, még egy első osztályú együttes kedvéért sem - mondta Glázer Róbert. - A magyar futballban jelenleg uralkodó állapotok valamennyire engem is elriasztanak. Az utolsó órában járunk, és ha nem változik meg nagyon gyorsan valami, akkor még nagyobb lehet a káosz a labdarúgásunkban. Bár ne lenne igazam…"S, hogy mi lenne ez a bizonyos "valami"? Glázer Róbert erre is válaszolt. Az 54 esztendős tréner szerint a magyar futballban elsősorban vezetői válság van, mint fogalmazott, erős kezű irányításra lenne szükség."Tökéletesen egyetértek Egervári Sándorral, aki éppen a lapjukban nyilatkozott minap az edzői etikáról… - folytatta Glázer Róbert. - Velem is előfordult, olyan helyre hívtak dolgozni, ahol még foglalt volt a kispad, ezért az első dolgom volt, hogy figyelmeztessem az esetleges utódomat. Össze kellene tartania az edzői társadalomnak, mert ma egyikünk, holnap másikunk kerülhet kellemetlen szituációba."Mindeközben Glázer Róbert nyugodtan dolgozhat Kecskeméten, hiszen a városban régen látott összefogás tapasztalható futball-ügyben. Az önkormányzat a csapat mellé állt, fel-feltűnnek a klubra áldozni kívánó szponzorok, illetve a vezetők a nehéz gazdasági viszonyok miatt még időben maximalizálták a fizetéseket, és a teljesítménytől tették függővé a premizálási rendszert is. "Bár senki sem mondja ki, immár komoly célokat tűzhetünk magunk elé - árulta el Glázer Róbert. - A keretünkben ugyan nagy volt a jövés-menés, véleményem szerint erős csapattal vághatunk a következő szezonnak. Ha nem is az első esztendőben, de két-három év múlva akár a feljutást is megcélozhatjuk. Igaz, mint említettem, erről egyelőre senki sem beszél Kecskeméten."S ha már Glázer Róbert szóba hozta, nézzük, milyen változások történtek az elmúlt hetekben a KTE-nél.Noha távozott a csapattól Csizmadia Csaba, Csobánki Ádám, Filó Attila, Horváth Rudolf, Mészáros Attila, Koncz Zsolt, Sándor Zsolt (utóbbi két labdarúgó abbahagyta a pályafutását, és úgymond a civil életben próbál megélhetést találni…), helyettük azonban több új labdarúgót is szerződtetett a Kecskemét. Így a lila-fehéreknél folytatja Balázs Csongor, Balla Mihály, Burzi Attila, Farkas István, Horváth Sándor (a volt pécsi játékos), Kurucsai Milán, Nyúl Gábor, Sallai Balázs, Pandur Péter, Tóth István valamint Ulrich Roland is.
Legfrissebb hírek

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
12 perce

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
15 perce

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
41 perce

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
43 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
1 órája

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik