Megmentők

Járja mifelénk egy vicc, amely ugyan túlzó, de az embereknek tetszik. Honnan lehet látni egy politikuson, hogy hazudik? Mozog a szája.Nos, ugyanilyen túlzó állítás, de szintén sok igazságot tartalmaz: Honnan lehet tudni, hogy egy klub a kimúlás szélére került? Onnan, hogy megjelenik egy megmentő.Mifelénk mintha kialakult volna egy embercsoport, amely főállású megmentő. Ismertetőjelük az, hogy vagy a maguk, vagy a mögöttük álló üzleti csoport nevében pénzt ígérnek – csak azért, mert szeretik a focit – és Kánaánt. De azonnal.Csak közbevetve: az olyan, az üzleti életben komolyan vehető emberek, mint – hogy csak egy példát mondjak – Muszbek Mihály egyfelől nemcsak szót ejtenek a pénzről, hanem hozzák is, másfelől meg nem csupán a boldog jövőről, hanem az odavezető út nehézségeiről, vérről, verejtékről és könnyekről is beszélnek.Az úgynevezett megmentőknek még vannak különös ismertetőjeleik: miután megkapták a sajtótól a megfelelő reklámot, valami miatt megsértődnek, "örökre" hátat fordítanak a magyar futballnak, majd amikor már túl sokáig van csönd körülöttük, újra színre lépnek. A csőd szélén álló futballklubok, és az újságok – még a bulvársajtó szorításában vergődő szeriőz lapok is – pedig újra hírverést csinálnak nekik.Ja, ezek az "üzletemberek" rendkívül kényesek a hírnevükre, egyikük perrel fenyegetőzik, egy másik meg azzal, hogy jóban van a kiadónk tulajdonosával – éppen ezért nevüket leírni kockázatos. Igaz, ha meg nem írom le, akkor a valóban becsületesek, a futballnak ténylegesen segítők sértődhetnek meg, hogy gyanúba keverednek a csalók, az ügyeskedők miatt.A rendkívüli tőkehiány, a magyar futball áldatlan állapota az a zavaros víz, amiben ezek a dögevők jól érzik magukat. A legromlottabb múlt, a legellenőrizhetetlenebb jelen, a legagyamentebb klubmentési ötletek sem elég elrettentőek a vergődő egyesületek felelős (?) vezetőinek, hogy az ilyen alakokat még azelőtt kidobják az irodájukból, mielőtt kinyithatnák a szájukat.Végezetül hadd álljon itt egy rövid történet két úriemberről, akik régebben több, a tönk szélén álló klubot is megmentettek (máig is nyögik ezek a "megmentést"), s a kilencvenes évek elején egy labdarúgással foglalkozó hetilapot alapítottak. Egyikük tulajdonosként, a másikuk hirdetési igazgatóként volt tagja a vállalkozásnak. Előbbi pénzt ígért, utóbbi számonként nyolc-tíz oldal hirdetést garantált. Mindkét ígéret pontosan nullaszázalékosan valósult meg, a lap meg hét szám után megszűnt létezni. Természetesen azért, mert mi, a szerkesztők mindent elrontottunk.Mert a forgatókönyvnek ez is a része: amikor a mi szent életű, csak a futballért élő megmentőink végül elhagyják a már elsülylyedt hajót, mindig kiderül: a léket a hajótestbe mások ütötték.