Megmentőre várnak a lilák

B. G.B. G.
2004.07.10. 21:32
Címkék
Lapinformációk szerint hamarosan stabilizálódhat az Újpest megrendült anyagi helyzete, ha a két korábbi ligavezér, Demján Sándor és Muszbek Mihály részesedést vásárol a csapatot működtető labdarúgó-kft.-ben.
A jelenlegi főtulajdonos, Lukács Ferenc pénteken még cáfolta értesülésünket, szombaton pedig azt az információt kaptuk, hogy az üzletember Törökországba utazott a hét végére, és hétfőn tér vissza Budapestre. Pontosan akkor, amikor Demján Sándor és Muszbek Mihály is hazatér külföldi útjáról. Sallói István ügyvezető igazgató szombaton nem kívánta kommentálni a várható bejelentést, mint mondta, ez nem az ő dolga…
A Megyeri úton mindeközben továbbra is azt állítják, hogy nem tervezik a 37-szeres brazil válogatott Edmundo megszerzését. A szabadon igazolható csatár menedzsere nemrég hívta fel az újpesti vezetők figyelmét arra, hogy a pályafutása vége felé járó klasszis szívesen visszatérne Európába…
Ugyanakkor szóban két évre elkötelezte magát az Újpestnek Ferenczi István. Az ötszörös válogatott támadó néhány napja készül Újpesten, és a felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján kínált neki szerződést Sallói István. Ferenczi várhatóan a jövő héten írja alá a megállapodást. Ugyancsak az átigazolásokhoz kapcsolódó hír, hogy a VfB Stuttgart szerződést kínált az Újpest U17-es csapatában szereplő Szalai Ádámnak. A játékost tavaly tesztelte a német klub, mely nemrég jelezte, igényt tart a tehetséges futballistára.
Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
4 perce

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
24 perce

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
35 perce

A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt dobott

Kézilabda
51 perce

Női vízilabda ob I: a Győr, az OSC és a Szeged is nyert

Vízilabda
52 perce

Hosszabbításban nyert a Fehérvár, 2–2-ről folytatódik a Klagenfurt elleni csata

Jégkorong
1 órája

Férfi vízilabda ob I: magabiztosan nyert a címvédő Ferencváros a BVSC ellen

Vízilabda
1 órája

Szudi Ádám és Nagy Judit is három számban elődöntős az asztalitenisz ob-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik