Jubileum: Vácott aranymeccs lesz

Vágólapra másolva!
2004.06.02. 22:01
Címkék
Kettős jubileumhoz érkezett ebben az esztendőben a váci labdarúgás: az NB I B-s tagságát az utolsó fordulóban meghosszabbító klub egyfelől az idén ünnepli fennállása 100. évfordulóját, valamint éppen tíz éve annak, hogy a vidéki klubok közül harmadikként bajnokságot tudott nyerni az élvonalban.
Az NSO ajánlja:

Váci nosztalgia
Az NSO ajánlja:

Váci nosztalgia
Azt nem lehet állítani, hogy minden előzmény nélküli lett volna a bajnoki elsőség, hiszen a Csank János által irányított együttes az előző két évben egyaránt ezüstérmet szerzett – előbb a Ferencváros, majd a Kispest szerzett egy ponttal többet a piros-kékeknél –, valamint a Magyar Kupában is kétszer döntőt játszhatott.
Az akkori gárda technikai igazgatója, László Attila a szervezőbizottság egyik tagjaként sokat tett azért, hogy a többek között Nagy Tibor, Koszta János, Víg Péter és Füle Antal nevével fémjelzett alakulat pénteken ismét találkozzon, és megmérkőzzön az 1994-es magyar válogatottal. A nemzeti együttest Verebes József dirigálja, míg Végh Zoltán, Brockhauser István, Mészöly Géza, Halmai Gábor, Csábi József, Balog Tibor, Klausz László, Keresztúri András, Détári Lajos, Bognár György, Pisont István, Hamar István, Vincze István, Véber György, Kovács Kálmán, Szekeres Tamás és Albert Flórián a gyepen igyekszik bizonyítani, az évek előrehaladtával sem kopott meg a futballtudása. A pénteki gálamérkőzés 18.30 órakor Juhos Attila sípjelére kezdődik, majd az örömfutballt követően Horváth Charlie koncertjét hallgathatják a jelenlévők.
Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
20 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
21 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
21 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
23 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
26 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
33 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
42 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik