Hú, rettenetesen izgultam" – mondta Gálhidi György, Honvéd-edző, aki a tévéből nézte a csütörtök esti bajnoki zárást, a Ferencváros– DVSC mérkőzést.
"Én a Fradi-győzelmében biztos voltam, és forródrótom volt a Puskás-stadionnal is" – jelentette ki Gál László kispesti ügyvezető igazgató, aki az Üllői úton szurkolt. Persze, napok óta hatalmas az öröm a piros-fehér-feketéknél, hiszen a Ferencváros bajnoki címe meghozta a Bp. Honvéd számára a nemzetközi porondra való kijutást (az FTC kupagyőztes is, így a kispestiek, mint a kupaküzdelmek második helyezett csapata indulhat az UEFA-kupában). ---- Mindez persze Gálhidi György munkáját dicséri, aki ebből a csapatból mindent kihozott, amit lehetett: a kispestiek hatalmas előnnyel nyerték az NB I B-t, és egészen az MK-döntőig meneteltek. Kétségtelen, rég volt ilyen kellemes szezonja a Honvéd-tábornak, bár azért nem sokan bánják, hogy Hévíz és Balassagyarmat helyett ezentúl Debrecenbe és Újpestre kell utazni… Sőt, a kupaezüst miatt ennél sokkal távolabb is, hiszen oly sok keserves év után végre megint összejött egy európai túra: mi több, ha a kispestiek túljutnának az első fordulón, máris a csoportmeccses fázisban találnák magukat, ahol alaposan megszedheti magát az anyagilag nem túl eleresztett klub. A Honvéd várhatóan a Fradi-pályán játssza majd UEFA-kupa-meccsét vagy jobb esetben meccseit, a bajnokikat pedig továbbra is a Bozsik-stadionban rendezi. ---- "A kiszemeltekkel könnyebb lesz tárgyalni, hiszen így mindenki szívesebben jön hozzánk, de nem akarjuk kicserélni teljesen a játékoskeretet" – ismertette a kupaindulás egyik előnyét Gál László. Az igazgató szeretné, ha több egykori kispesti játékos visszatérne a csapatba (állítólag jó esély kínálkozik erre), és szívesen venné, ha egy-két külföldön játszó magyar is a Honvédban folytatná. Igaz, még az sem dőlt el, hogy a kispadon kivel vág neki a jóval nehezebbnek ígérkező ősznek a csapat. Gálhidi Györgynek még egyéves szerződése van, de egyelőre a sikeredző sem tudja, marad-e.
"Remélem, hamarosan leülünk beszélgetni a vezetőkkel, és akkor megtudom, hogy kit szeretnének látni jövőre a kispadon" – sóhajtott a szakember, aki szívesen folytatná a munkát Kispesten.
"Amíg nem egyeztetünk Gálhidi Györggyel, addig természetesen nem futkosunk mások után, de én úgy tudom, a tulajdonosi körben sem vetődött fel, hogy mással kellene együtt dolgozni" – reflektált Gál László.
A helyzet tehát enyhén bizonytalan – minden azon múlik, hogy sikerül-e megállapodni a feleknek a közeljövőben megtartott megbeszélésen, hiszen a szerződés szerint feljutás esetén újra kell tárgyalni a feltételeket. ---- Ha a klub és az edző egyaránt hajlandó a kompromisszumra, akkor olyan nagy baj persze nem lehet – és egy ilyen sikeres év után miért is ne lenne hajlandó.
Az viszont biztos, hogy az újabb, a fanatikusok szerint hasonlóan eredményes Magyar Kupa-menetelést még az idei csapat és szakmai stáb kezdi: kedden a Budatétény, csütörtökön a RAFC lesz a Honvéd ellenfele.