Csodálatos győzelem volt

Vágólapra másolva!
2004.05.28. 22:09
Címkék
Sokan féltették Pintér Attilát a Ferencvárostól, ám jóval többen voltak azok, akik a Ferencvárost óvták Pintér Attilától. Azért, mert fiatal, rutintalan; avagy azért, mert balhés szakember. Szóval, sok volt a kétkedő hang a decemberi kinevezését követően.
Nos, Pintér Attila bebizonyította, 38 évesen is sikeres edző lehet valaki, és a szakember boldog, hiszen fanatikus ferencvárosiként kedvenc csapatát juttathatta a tabella első helyére. Ehhez kellett, hogy a Ferencváros az utolsó fordulóban végre oktatnivalóan futballozott a DVSC ellen, és persze tegyük azt is hozzá, az MTK bravúros döntetlenje is kellett az Újpest ellen, hogy a zöld-fehérek kaphassák az aranyérmeket.

Pintér Attila néhány centivel a föld fölött járt – persze, ez érhetô, hiszen bajnok lett a csapata
Pintér Attila néhány centivel a föld fölött járt – persze, ez érhetô, hiszen bajnok lett a csapata
Pintér Attila néhány centivel a föld fölött járt – persze, ez érhetô, hiszen bajnok lett a csapata
– Mindenekelőtt köszönettel tartozom a mellettünk mindvégig kitartó szurkolóinknak, ugyancsak hálás vagyok kollégáimnak, és persze a játékosoknak, akik elhitték, sok munkával az élen végezhetünk – mondta Pintér Attila. – Az öröm pillanataiban azonban nem feledkezhetem meg édesanyámról, édesapámról sem, mert lelket öntöttek belém, amikor elcsüggedtem a sárvári, a celldömölki, avagy a pápai edzősködésem idején. Bíztak bennem, és elhitték, nem csupán ábránd, hogy egyszer a Fradi edzője leszek. És nem feledkezhetek meg egy számomra fontos emberről, Antók Zoltán barátomról, aki jóban, rosszban mellettem állt, hagyott dolgozni, hagyott a saját fejem után menni, azaz engedte, hogy a magam választotta utat járjam.
– No, a hálálkodás után beszéljünk a csütörtök esti meccsről. Igazán gyorsan vezetést szerzett a csapata, de érdekelne, hogy ön az első gól után már elhitte, hogy bajnok lesz a Fradi?
– Az újpesti vereség után már nem a mi kezünkben volt a sorsunk. Mindenesetre az utolsó fordulóban is győzni szerettünk volna, úgy léptünk pályára, hogy elfelejtjük, mi történik a Puskás Ferenc-stadionban az MTK–Újpest meccsen. Nem tudhattuk, hogy a győzelem mire lesz elég, bár hazudnék, ha azt mondanám, a mérkőzés végén nem percenként kérdeztem a nézőktől, a kollégáktól, hogyan is áll az MTK–Újpest. Ezúttal is szenzációsan buzdított bennünket a közönségünk. Együtt lélegeztek velünk a drukkerek, és az ő reakciójukból is tudtuk, hogyan alakul az eredmény a másik meccsen. Óriási erőt adott számunkra, hogy az MTK vezető gólja után rátett még egy lapáttal a szurkolótábor. Szenzációs érzés volt. ----
Kapusóriás érkezik

„Befejezôdött a jugoszláv bajnokság, ezért már nem titok, hogy Nenad Puljezsevics nálunk folytatja – mondta Kôvári Árpád, a Pick-Szeged elnöke. –A huszonkilenc éves, százkilencvenhét centi magas és százkilós válogatott kapus a sydneyi olimpián kulcsjátékosa volt negyedik helyet szerzô csapatának, és azóta is számít rá a mindenkori jugoszláv szövetségi kapitány. Másik válogatott kapusunkkal, Perger Zsolttal biztosan jól kiegészítik egymást a mérkôzéseken, mert eltérô a stílusuk. A harmadik kapusunk Nagy Levente marad, aki a következô évadban kettôs játékengedéllyel a második ligás Makóban is védhet.”
– Sokkal jobban játszott csapata, mint a megilletődött, a védekezésre koncentráló Debrecen. Ön szerint mi döntötte el a három pont sorsát?
– Gyakorta ránk fogták, hogy a Ferencváros csupán egy rég begyakorolt, elavult játékrendszerben képes futballozni. Nos, a téli felkészülés során rengeteg energiát fektettünk arra, hogy elsajátítsunk egy új szisztémát, amelyet aztán tavaszszal alkalmaztunk is több-kevesebb sikerrel. Tulajdonképpen nem is volt baj a tavaszi hetedik fordulóig, hiszen az ellenfelek csak elvétve jutottak el a kapunkig, aztán jött az MTK elleni vereség, és megtorpantunk. Sérülések, eltiltások nehezítették a munkát, de a csapat erejét mutatja, hogy átlendült a nehézségeken. A Debrecen ellen már a jól begyakorolt négy–négy–kettes hadrendben futballoztunk, és ez ellen nem tudtak mit tenni a vendégek.
– Azonban mit sem ért volna a győzelem, ha az MTK nem ér el döntetlent az Újpest ellen…
– Példaértékű az MTK cselekedete. Ha ilyen irányba megy a magyar futball, akkor valóban előrébb léphet a sportág. A csütörtöki események bizonyítják, nem szabad temetni a magyar labdarúgást, nem szabad leírni a magyar játékosokat sem.
– Kiket emelne ki a bajnokságot nyert együttesből?
– Az aranyért nem egyesek, hanem a csapat tett sokat. A világ futballjában rengeteg sztárral találkozhatunk, ám a modern futball mégsem az egyéni teljesítményekről, hanem a csapat játékáról szól. Természetesen szükség van a sztárokra itthon és külföldön is, hiszen a taktikában fontos szerepet kap az egyéni kreativitás, de még egyszer mondom, a bajnoki aranyat nem a Ferencváros sztárjai, hanem a csapat szerezte meg.
– Ha vége az ünneplésnek, miként alakul az együttes programja?
– Mielőbb legyünk túl a dáridókon, azért, hogy a csapat kipihenje a fáradalmakat. Július tizenötödikén már Bajnokok Ligája-selejtezőt játszunk, így aztán ennek megfelelően kezdjük el a felkészülést. Egy biztos, két hét szabadságot azért kapnak a játékosok – azt hiszem, most megérdemlik. ---- Novák Dezső, az FTC korábbi játékosa és a csapattal a BL-ben is szereplő edző: "Gratulálok a csapatnak, nagyszerű eredményt értek el. Igazából nem a Debrecen elleni meccsen dőlt el a bajnokság, noha a Ferencváros megtette, amit megtehetett, és legyőzte a Lokit. A debrecenieknek csak gratulálni tudok a sportszerűséghez. Velem együtt mások is kételkedtek abban, hogy tisztességtelen lesz a bajnokság hajrája, éppen ezért örömteli, hogy a csapatok rácáfoltak a pletykákra."

Furulyás János, az klub elnöke: "Az utóbbi mérkőzéseken bizakodó voltam, az eredmények mégsem jöttek össze mindig. Én azt kértem a fiúktól a DVSC-meccs előtt, hogy lehetőleg verjék meg az ellenfelet, és tegyenek meg mindent az aranyéremért. A többi már nem rajtunk múlott. Az Újpest és a Debrecen most úgy járt, mint tavaly az FTC. Azt még megjegyezném, hogy rendkívül megható volt a közönségünk viselkedése. Fantasztikusan ünnepelték a csapatot."

Albert Flórián, a Ferencváros aranylabdása: "Minden jó, ha jó a vége. A televíziós közvetítést néztem, mert nem akartam kimenni az Üllői útra. Féltem attól, hogy megismétlődhetnek az egy évvel ezelőtti események, de örülök, hogy végül minden rendben zajlott és annak, hogy a Ferencváros lett a bajnok." ---- A Ferencváros 57 pontot gyűjtve nyerte el a bajnoki címet, ebből 32-t az ősszel szerzett a csapat, akkor, amikor még Garami József vezette az együttes szakmai munkáját, és ezért neki is jár a gratuláció a zöld-fehérek elsősége apropóján.
"Az a helyzet, hogy büszke vagyok, mert sok pontot szereztünk az ősszel, egy borzasztóan nehéz időszakban – válaszolta a Fradival kupagyőzelmet ugyancsak elérő, a bajnoki címről ellenben épphogy csak lemaradó mesteredző. – Elmondhatom, nagymértékben hozzátettem a magamét a Fradi mostani elsőségéhez. A pontlevonás és a ligaítéletek miatt felettébb zaklatottan kezdődött az idény, négyszer játszottunk közönségünk nélkül, a futballisták elkeseredettek voltak, a télig mégis összeállt a gárda, jó közösség alakult ki. Úgyhogy végeredményben elfogadom a gratulációkat!"
Garami József arra a kérdésre, miszerint az ő nyakába is kerülhet-e aranyérem, azt mondta: "Nem tudom, nem hinném. Legfeljebb képzeletbeli aranyérem…!"
Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
16 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
16 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
18 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
19 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
21 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
28 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
38 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik