A várakozásokkal ellentétben nagyobb balhé nélkül ért véget a Magyar Labdarúgó-szövetség éves rendes közgyűlése. Pedig a Bozóky Imre vezette elnökség ellen aduként elő lehetett volna citálni néhány olyan dolgot, amely után egy-két izzadságcsepp bizonnyal megjelent volna az elnök homlokán. Az MLSZ első embere azonban tapsot érdemel: a súlyos problémákat is úgy adták elő, hogy a közgyűlésen jelen lévők mindent a legnagyobb rendben találtak.
Bozóky Imre úgy állhatott fel az asztaltól, hogy minden rendben van… (fotó: Farkas József)
Bozóky Imre úgy állhatott fel az asztaltól, hogy minden rendben van… (fotó: Farkas József)
Bozóky Imre úgy állhatott fel az asztaltól, hogy minden rendben van… (fotó: Farkas József)
Bozóky Imre úgy állhatott fel az asztaltól, hogy minden rendben van… (fotó: Farkas József)
Bozóky Imre beszámolója az EU jegyében íródott: a prezident szavai ugyanis az unió himnuszaként jegyzett Örömódára hasonlítottak. Bár előbb önkritikusan nyitott ("Követtünk el hibákat, de azokat nem szándékosan tettük…"), aztán viszont jött minden, amire büszkék lehetünk: Eb-döntőbe jutott az U17-es gárda és a futsalválogatott, remekelt a női csapat, valamint a Szabolcs Gabona-csoport válogatottja nemzetközi szinten, és még az edzőképző központ is sikeres. Soha rosszabb esztendőt… Bizonnyal az Európai Labdarúgó-szövetség képviseletében jelen lévő Mathieu Sprengers is elismerően csettintett: ilyen teljesítményre még az általa vezetett holland szövetség is büszke lehetne. Az UEFA kincstárnoka és a végrehajtó bizottság elnöke azért érkezett, hogy a centenáriumát ünneplő testület nevében öt magyarnak adjon át oklevelet: Barcs Sándor, Baróti Lajos, Illovszky Rudolf, Szepesi György és Szilágyi György részesült elismerésben – rájuk tényleg büszkék lehetünk. ---- A legnagyobb érdeklődéssel a számviteli beszámolót vártuk, főleg annak tudatában, hogy a fel-ügyelőbizottság nem fogadta el a pénzügyi jelentést. Ennek pedig oka volt: a takarékos költségvetés ellenére a mérlegben 35,7 millió forintos hiány jelentkezett. Berzi Sándor ezt főként a Magyarország–Spanyolország meccs, valamint a válogatott találkozók televíziós közvetítésének elmaradásával indokolta, hozzátéve, a negatívumot olyan leírások okozták, amelyek nem vonzottak külön anyagi kiadásokat magukkal. A főtitkár sajnálatosnak tartotta, hogy a vb-selejtezőn marketingszempontból nem éppen vonzó gárdákat kaptunk… Miután 2002-ben is negatív volt a mérleg, mostantól akár az ügyész is közbeléphet: az alapszabály 49. paragrafusának 7. pontja ugyanis kimondja: "Amennyiben a Magyar Labdarúgó-szövetség számviteli jogszabályok szerinti tárgyévi eredménye egymást követő két évben negatív vagy a kötelezettségei ötven százalékkal meghaladják a számviteli jogszabályok szerinti saját vagyonának összegét, az ügyész keresetére a bíróság hat hónapra felfüggesztheti a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének és főtitkárának tevékenységét, és a szövetség élére felügyelőbiztost rendelhet ki." Azért Bozóky Imre híveinek nem kell aggódniuk: ezt a lépést nem kötelező megtenni, így a szankció életbe lépésének gyakorlati lehetősége közelít a nullához, főleg úgy, hogy az idei költségvetésben 120 millió forintot elkülönítettek a hiány rendezésére. ---- Horváth Cs. Attila Győr-Sopron megyei küldött alapszabályt módosító javaslatot tett arra, hogy a jövőben az amatőrök kapják meg az MLSZ bevételeinek tíz százalékát, és bár az indítványt többségében elfogadták a jelenlévők, a kétharmados többséget nem sikerült megszerezni (mindez azért furcsa, mert így a közgyűlés 60 százalékát adó MALL-delegáltak a saját, illetve csapataik zsebéből vették ki a pénzt…) A testület elfogadta Mezey György közép- hosszú távú szakmai programját, amely amúgy semmi újdonsággal nem szolgált, csak azokat foglalta össze, amiket eddig is tudtunk, vagyis hogy mi hiányzik: az összefogás, a koncentrált szakmai irányítás, az infrastruktúra és a pénz. A végére is maradt két érdemi határozat: az érdekeltek felhatalmazták Bozóky Imrét és Berzi Sándort, hogy intézkedjenek egy új, MLSZ tulajdonú székház megszerzésében, valamint a dunavarsányi edzőtábor ügyében – a sporttelep használati joga 49 évre kerülne a szövetséghez, amely szakmai centrumot építene ott. A viharosnak nem mondható közgyűlés viharos gyorsaságúnak nem nevezhető öt és fél óra alatt ért véget – jöhet a következő…