A gyűlölködés helyett szeretet

– Utolérte Garami Józsefet? Mert hallottam, csütörtökről péntekre virradó éjszaka hiába próbálkozott…
– Miután átvettük az érmeket, hajnali fél kettőkor hívtam korábbi szakmai igazgatónkat, nem sokkal azután, hogy Gera Zoltán beszélt vele, de már ki volt kapcsolva – mondta Tököli Attila, aki a DVSC ellen a csapata egyik legjobbja volt. – Péntek délelőtt aztán végre elcsíptem, és mi mást mondhattam volna neki, mint hogy gratulálok, Józsi bácsi, hiszen benne volt a keze a bajnoki aranyban.

– Először péntek délben beszéltünk, és akkor egy pillanatra úgy tűnt, Joe Cocker vette fel a telefonját, olyan rekedtes volt a hangja…
– Csodálkozik? Először egy belvárosi kávézóban koccintottunk, rajtam kívül ott volt a csapatból Rósa Dénes, Zováth János, Balog Zoltán, Sowunmi Thomas, Bognár Zsolt és Kriston Attila. Talán nem árulok el nagy titkot: nem volt rossz a hangulat, ráadásul később komoly társaságra akadtunk, hiszen Egervári Sándorral az élen a közelben búcsúztatta az évet a komplett MTK. Amikor összefutottunk a kék-fehérekkel, meséltek a meccsükről, mi pedig megköszöntük nekik azt, hogy becsülettel, sportemberekként játszottak. Végül mi, ferencvárosiak Kiss Gyurinál egy házibulin fejeztük be az ünneplést
– Mikor?
– Korán…
– Ami még a csütörtök estét illeti: jó érzés lehet, hogy a nemrég ünnepelt születésnapja okán az egész csapat huszonnyolcas fejfedőben ugrált a lefújást követően…
– A születésnapomat a lányaimmal ünnepeltem csendesen az MTK elleni meccs előtt. A sapka, persze, nem az életkoromat, hanem a Ferencváros elsőségeinek számát volt hivatott jelezni. Megjegyzem, már tavaly felhúzhattuk volna…
– Mostantól komolyan: a meccs előtt hittek benne, hogy csütörtök este minden úgy alakul a fradisták számára, ahogy azt szeretnék?
– Én bíztam benne, hogy a Debrecent megfogjuk, abban pedig tökéletesen biztos voltam, hogy az MTK nem adja meg magát. ---- – Mitől volt ennyire biztos a dolgában?
– Ismerni kell az emberek jellemét, és nem szabad előre ítélkezni.
– A szakértők állítják, ha egész évben úgy futballoztak volna, mint a Loki ellen, nem egy, hanem több pont előnnyel nyerik a bajnokságot.
– Nem mindig volt minden feltétel adott ahhoz, hogy így játszszunk. Számomra például felüdülés volt ez az este, hiszen nem egyedül kellett szenvednem öt védő gyűrűjében, hanem ott volt mellettem Marius Sasu, így megoszlott a védők figyelme.
– Önök viszont másra is figyelhettek: a második félidőben értesültek-e arról, hogyan alakul az MTK és az Újpest mérkőzése?
– Sejtettük, hogy mi lehet az eredmény. Amikor az ember azt látja, hogy éppen a középpályán folyik a birkózás, ám hirtelen szinte felrobban a stadion, tudja, olyan nagyon rossz nem történhetett. Körbenéztem, és csak ugráló embereket láttam, akiknek villogott valami a kezükben. Hihetetlen, de az egész lelátó telefonált. A mobilok képernyőjének kijelzője világított mindenhol. Ez volt az a pillanat, amikor a csapat és a közönség között tényleg a főszponzor volt a kapcsolat…
- A klub honlapján olvastam egy érdekes nyilatkozatot öntől, a Fradiba történő visszatérésével volt kapcsolatos…
– Amikor visszajöttem a csapathoz, először a nyíregyházi kupameccsen léptem pályára. Felnéztem a lelátóra, egy transzparens fogadott: "Milliók vártak vissza!" és dollárjelek szerepeltek a mondat végén. Nem tagadom, dühös, szomorú és megalázott voltam. Hihetetlen, de az az üzenet majdnem jobban fájt, mint a tavalyi pofonok. Akkor azt mondtam, hogy azért tértem vissza, mert nekem itt elintéznivalóm van még, és, ha hagyják, el is intézem, amit akarok. Ma már nincs elintéznivalóm. Csodálatos volt érezni a csapat és a szurkolók szeretetét. Köszönöm a drukkereknek azt a vastapsot, amit akkor kaptam, amikor beszólítottak a pálya közepére.
– Ezek szerint az egy évvel ezelőtti kergetőzés vagy éppen az a nyíregyházi lepedő komoly motivációt jelentett önnek az idén.
– Nem hiszem, hogy van ember, akit motivál az, ha megverik, vagy ha földbe döngölik. Engem biztosan nem. Akik azt mondják, hogy Tököli Attila más labdarúgó volt ezen a tavaszon, mint korábban, azoknak nincs igazuk. Amikor a Fradiba kerültem, rúgtam a gólokat. Tavaly, május hatodikán, a kupadöntőn kétszer voltam eredményes a Debrecen ellen, aztán május harmincadikán megvertek, holott én nem változtam meg. Most is ugyanolyan vagyok, mint, mondjuk, azon a nyáron, amikor az Üllői útra kerültem. Visszatérve a transzparensekre, csak azt mondhatom, hogy egyes emberek gyűlölködése, fenyegetése sosem motivált. A szurkolói szeretet, ragaszkodás viszont igen, és szerencsére itt, a Ferencvárosban abból kaptam sokkal többet.
– A szerződése lejár. Bajnokként és kupagyőztesként elköszön a Fraditól, vagy…?
– Kérdésben a válasz: ha valaha elbúcsúzom, akkor azt bajnokként és kupagyőztesként teszem… ---- Boldog ferencvárosi futballisták, csütörtökön késő éjjel a Fradi-pályán, majd másnap már álmosabban az otthonukban. Volt, aki a nagy ünneplés közben és után elérhetetlen volt, de a zöld-fehérek több labdarúgójával sikerült beszélnünk arról: hogyan élik meg azt, hogy bajnokok lettek.

Gyepes Gábor: – Az év legfontosabb meccse előtt nekünk adták a legkevesebb esélyt arra, hogy megnyerjük a bajnokságot. Mégis rengetegen jöttek ki az Üllői útra. Meg akartuk mutatni, hogyan tudunk küzdeni, és azt meg mindenképpen el akartuk kerülni, hogy a mi pályánkon ünnepeljen az ellenfél. Nem az volt a cél, hogy az Újpest ne legyen bajnok: ennél sokkal fontosabb volt a becsületünk. Felejthetetlen estének lehettünk részesei.
Leandro de Almeida: – A családom Rio de Janieróban a Nemzeti Sport online tudósítását követve értesült arról, hogy magyar bajnok lettem. Állítólag hatalmas bulit tartottak, testvéreim, anyukám, apukám és az összes rokon ott volt nálunk. Édesanyám a mérkőzés után rögvest hívott telefonon, gratulált, és elmondta: ünnepelni mennek ők is a Ferencváros bajnoki címe miatt. Órákkal később újra beszéltünk telefonon, és bizony vagy hatvanan Rio belvárosában karneváli hangulatot teremtettek. Természetesen a főszereplő szambatáncosok a családom tagjai voltak. Egyébiránt elmondhatom, hogy végig bíztam benne, hogy mi leszünk a bajnokok. Hívő ember lévén istenhez fordultam segítségért, és lám, az MTK által megsegített bennünket. Persze, mit sem ért volna az égi támogatás, ha csupa szív játékkal, lelkes közönségünk támogatásával nem verjük meg a Debrecent.
Rósa Dénes: – Nem hittem volna, hogy az első ferencvárosi évemben a Magyar Kupát és a bajnoki címet is megszerezzük. Rendkívül boldog vagyok, hogy mindennek részese lehettem.
Udvarácz Milán: – Üzenem Vlaszák Gézának: kilyukadt a lila lufi!
Adem Kapic: – Nem esett jól, amikor az utolsó előtti fordulóban lecserélt Pintér Attila az első félidő derekán, de aztán leültünk beszélgetni, és megértettem, mit vár el tőlem. A Debrecen ellen mindent megtettem azért, hogy tökéletesen végrehajtsam utasításait. Boldog vagyok, hogy részese lehettem a sikernek. ---- Tegnap délelőtt egy végtelenül meggyötört, berekedt ember szólt a telefonba, amikor Lipcsei Péter csapatkapitány számát tárcsáztuk:
"Csodálkozik?! – kérdezett viszsza a DVSC ellen gólt szerző középpályás. – Reggelig mulattunk. Eljött Pintér Attila a feleségével, Lisztes Krisztián a »Lipcsei 6« feliratú mezben. Június elején Lisztes Krisztiánékkal megyünk Törökországba nyaralni. Remélem, a hét végén nyer a Bréma a Német Kupában, és akkor mindketten bajnokként és kupagyőztesként sétálgathatunk a tengerparton. Ô az én mezemben, én pedig az övében…"