Kapitális kapushiba döntött

2004.05.27. 23:07
Címkék
Noha egészen az elmúlt fordulóig reális esélye volt a Balaton FC-nek arra, hogy a siófoki labdarúgás eddig legjobb szereplését produkálva dobogón fejezze be a bajnokságot, a záró mérkőzés előtt már bizton ki lehetett jelenteni, a sárga-kék egylet "csak" beállítani tudja az elődök valaha volt legelőkelőbb bajnoki helyezését.

A "csakot" kéretik kétszeresen is idézőjelbe tenni, ugyanis a negyedik hely valóságos csodával ér fel.
A vendégek kezdő tizenegyéből a záró mérkőzésen sérülés miatt hiányzott a góllövőlistát toronymagasan vezető Tóth Mihály, míg a hazaiak egyik gólfelelőse, Csordás Csaba a bemelegítésnél sérült meg, és került pillanatok alatt a kezdőcsapatból a lelátóra. Hogy e két labdarúgó hiánya volt az ok vagy valami más, azt nem tudni, ám tény, hogy a csapatok hosszú perceken keresztül a kapuk közelébe sem kerültek. E visszafogott futball sokkal inkább a bajnokság végének szólt…

Az egész évadban jól teljesítô Csernyánszki Norbertet utolérte a kapusok végzete – a záró meccsen nagyot hibázott, és emiatt a siófokiak vereséggel fejezték be a bajnokságot (Fotó: Németh Ferenc)
Az egész évadban jól teljesítô Csernyánszki Norbertet utolérte a kapusok végzete – a záró meccsen nagyot hibázott, és emiatt a siófokiak vereséggel fejezték be a bajnokságot (Fotó: Németh Ferenc)
Az egész évadban jól teljesítô Csernyánszki Norbertet utolérte a kapusok végzete – a záró meccsen nagyot hibázott, és emiatt a siófokiak vereséggel fejezték be a bajnokságot (Fotó: Németh Ferenc)
Akik abban bíztak, hogy a folytatásban majd feljavul a két csapat teljesítménye, azoknak csalódniuk kellett. A második félidőben ugyanolyan lagymatag, sok hibával tarkított mérkőzést láthattak a szurkolók, mint az első negyvenöt percben. Aztán a sors megmutatta, hogy olykor kegyetlen tréfákra képes, és az egész bajnokságban átlagon felül teljesítő siófoki kapus, Csernyánszki Norbert hatalmas hibája kellett ahhoz, hogy gólt láthassanak a nézőtéren helyet foglalók.
A hátralévő percekben láthattunk még egy Hegedűs Gyula által végrehajtott tökéletes kapáslövést, még egy gólszerzési lehetőség adódott az egyetlen gólt szerző Huszti Szabolcs előtt, ám az eredmény már nem változott – bár a mérkőzés utolsó perceiben a hazaiak középső védője, Kuttor Attila tulajdonképpen már középcsatárt játszott, ám Csertői Aurél csapatán ez sem segített, a Balaton FC vereséggel zárta le az egyébként számára sikeres bajnoki évet. A Matáv pedig bizonyította, ha együtt marad a kerete, akkor az elkövetkezendő bajnoki évben akár a dobogót is megcélozhatja. ---- 20. perc: Gyors támadást vezettek a vendégek a bal oldalon: Balaskótól Husztihoz került a labda, aki a tizenhatos bal sarkáról ballal középre passzolt, ott a jó ütemben érkező Sira már bólintani készült, László azonban az utolsó pillanatban kivágta előle a labdát.
24. perc: Vörös ívelt be szabadrúgást a soproni térfél közepéről, jobb oldalról. A labdát a védők kifejelték, így került az Kovács Péter elé, aki tolt egyet rajta, és 17 méterről jobbal lőtt – kevéssel a bal felső sarok mellé.
38. perc: Huszti ívelt be szabadrúgásból a jobbösszekötő helyéről: a lefelé vágódó labdát Juhász rosszul vette le, így az a középen érkező Lazicshoz gurult, de a középpályás 18 méterről, ballal, egyből a kapu fölé bombázott.
44. perc: Kuttor adta balra a labdát Györöknek, aki ballal középre adott, az ötösön Vörös belecsúsztatott az ívelésbe, így a labda a jobb oldalon álló Juhászhoz pattant, aki lekezelte azt, majd 15 méterről jobbal laposan Milinte kezébe lőtte.
50. perc: Cseke adott be szögletet a bal oldalról. A labda átszállt az ötös jobb sarkára, ahol a berobbanó Bagoly estében jobbal kapura lőtte. Csernyánszki már verve volt, a jobb alsó saroknál álló Györök azonban a gólvonal előtt kirúgta a labdát.
65. perc: Hegedűs adta haza a labdát, Csernyánszki lekezelte azt, majd a rárontó Huszti előtt csinált egy lövőcselt, úgy akarta visszapasszolni Hegedűsnek. A szemfüles Huszti azonban elcsípte a labdát, és estében, ballal, nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtte. Nagy potyagól volt.
0–1
82. perc: Vörös bal oldali szögletét követően Horváth András kifejelte a labdát. Középen érkezett Hegedűs, és jobbal, 22 méterről egyből kapura lőtte azt. A jobb alsó sarokba tartó labdát Milinte szögletre ütötte. ---- De jó, hogy vége lett! Remélem, ezt a formát letudtuk erre az évre. Bízom benne, jövőre hasonló csapatot tudunk összerakni, de az a bajnokság sokkal nehezebb lesz.
Csertői Aurél a Balaton FC vezetőedzője

Kitűnő tavaszt produkáltunk, és lám, a nagy melegben is okosan, és taktikusan futballoztunk. Így teljesen megérdemelten nyertünk.
Dajka László a Matáv Sopron edzője ---- A csütörtöki mérkőzést jobb feledni, de a bajnokság egészét nézve a Balaton FC és a Matáv Sopron is úgy teljesített, hogy szurkolóik csak köszönettel tartozhatnak nekik. Ha valaki a bajnoki rajtnál azt mondja, hogy a Balaton FC szinte végig versenyben lesz a bajnoki címért, vagy hogy a Matáv tagja lesz a felsőháznak, akkor nem akadt volna ember, aki ezt ne fogadta volna el.

Távozik a Matávtól Hajdu Attila. A tízszeres válogatott kapus a tavalyi bajnokság utolsó előtti fordulójában a siófokiak elleni meccsen szenvedett súlyos vesesérülést, és így számára az ősz a felépüléssel telt. A kapus családja Budapesten élt, és Hajdu Attila úgy döntött, nem vállalja tovább az ingázást. Osztrák és ciprusi ajánlatai is vannak.
Legfrissebb hírek

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 perce

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
7 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
9 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik