Bajban a Balaton, mégsem adja fel

Vágólapra másolva!
2004.05.21. 20:24
Címkék
Az utolsó előtti fordulót rendezik meg az Arany Ászok Ligában. Noha a rájátszásos rendszert rengeteg kritika éri, tény: akárcsak tavaly, az idén is a hajrában dőlnek el a legfontosabb kérdések.
A szombati nap kulcsmeccse a Debrecen–Balaton FC összecsapás lesz. Ha a Loki legalább egy pontot szerez, csütörtökre marad a bajnokavatás. Ám a piros-fehérek nyilvánvalóan nyerni szeretnének, és ezért főszerep várhat Bajzát Péterre. A hétközi fordulóban, az MTK elleni fővárosi összecsapáson a kispadon kezdett a 23 esztendős futballista, ám félórányi játék elegendő volt ahhoz, hogy góljával eldöntse a három pont sorsát.
– Egyetért azokkal, akik azt állítják, a Balaton FC már kiszállt az elsőségért vívott harcból, és a Ferencváros, Újpest, Debrecen hármasból kerül ki a bajnok?
– Nem szabad a siófokiakat leírni, amíg matematikai esélyük van az elsőségre – mondta Bajzát Péter. – Persze az esélyeik valóban nem a legjobbak.

A DVSC csatára, Bajzát Péter szívesen megismerné, milyen élmény bajnoki címet ünnepelni a Ferencváros Üllôi úti stadionjában (Fotó: Meggyesi Bálint)
A DVSC csatára, Bajzát Péter szívesen megismerné, milyen élmény bajnoki címet ünnepelni a Ferencváros Üllôi úti stadionjában (Fotó: Meggyesi Bálint)
A DVSC csatára, Bajzát Péter szívesen megismerné, milyen élmény bajnoki címet ünnepelni a Ferencváros Üllôi úti stadionjában (Fotó: Meggyesi Bálint)
– Mi lehet az oka, hogy a rajt előtt majd mindenki által kiesőnek tippelt Balaton FC két fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is esélye a bajnoki címre?
– Az biztos, hogy nagyon fegyelmezett a siófoki csapat, amit a játékosaik tudnak, azt majdnem mindig ki is adják magukból. Ennyi elegendő ahhoz, hogy egy csapat ott legyen az élbolyban.
– Bár pillanatnyilag "csak" második a DVSC, mégis irigylésre méltó a helyzete: ha a hátralévő két mecscsen hat pontot szerez, akkor bajnoki címet ünnepelhetnek.
– Azt azért nem mondanám, hogy könnyű a helyzetünk, de az tény, hogy csakis magunkat hibáztathatjuk, ha nem sikerül az élen végeznünk. Ha szombaton és csütörtökön is három pontot szerzünk, akkor nem kell arra várnunk, hogy a riválisok eredményei kedvezően alakuljanak számunkra. Ám most az a fontos, hogy a Balaton elleni találkozót sikerrel vegyük.
– Mennyivel könnyebb lenne a helyzetük, ha legutóbb nem botlanak a Matáv ellen…
– Ez igaz, ám a Sopron sok csapattal kibabrált már a rájátszás során.
– Gondolt már arra, hogy csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, ismét az Üllői úti Fradi–DVSC mérkőzés dönt a bajnoki címről?
– Ez nagyon valószínű. A zöld-fehérek már ünnepelték az aranyérmüket Debrecenben, most arra vágyom, hogy mi bonthassunk pezsgőt az ő stadionjukban.

Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

---- P ---- A
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
7 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
7 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik